Ugrás a tartalomra

Az FTC-hez szerződött a DVTK legjobbja

Létrehozva
Három érkező után egy távozót is bejelentettek a DVTK-nál. Elton Acolatse az FTC-hez igazol a DVTK csapatától.

A DVTK NB I-es labdarúgócsapatától távozik Elton Acolatse, a ghánai, holland támadó, aki az ősszel 8 gólt szerzett. A 30 éves csatárt a Ferencvárosi TC vásárolta ki élő szerződéséből, a diósgyőri klub bejelentése szerint euróban, hét számjegyű összegért, sajtóértesülések szerint 1,5 millió euróért (kb. 600 millió forintért).
A diósgyőriek bejelentése szerint ez az összeg klubrekord, még soha senkiért nem kaptak ennyi pénzt.
Kovács Zoltán a DVTK sportigazgatója, a piros-fehéreknél az ősszel extra teljesítményt nyújtott labdarúgó távozása kapcsán arról is nyilatkozott a klub honlapján, hogy Elton Acolatse pótlásán már dolgoznak, terveik szerint néhány napon belül új játékos érkezését jelentik be.
A DVTK eddig három új játékost igazolt: a koszovói, olasz kettős állampolgárságú védő, Lirim Kastratit, aki szabadon igazolhatóként csatlakozott a diósgyőriekhez, valamint két magyar fiatal támadót vett kölcsönbe, a Paksi FC-től Pető Milánt, a Ferencvárosi TC-től pedig Varga Zétényt.
A DVTK őszi keretéből eddig három labdarúgó távozott, Elton Acolatse mellett, két kölcsönben szerepelt fiatal tért vissza a klubjához, az Újpest FC-hez, Babós Levente és Mucsányi Miron.

Kép
Elton Acolatse Fotó: DVTK
Elton Acolatse távozott a DVTK csapatától, az FTC-ben folytatja pályafutását. Fotó: DVTK

A DVTK keretéről

Kapusok (3 fő): Karlo Sentic (horvát), Megyeri Gábor, Bánhegyi Bogdán.
Védők (10 fő): Bárdos Bence, Bokros Szilárd, Demeter Milán, Gera Dániel, Tamás Márk, Szatmári Csaba, Marco Lund, Kecskés Ákos, Szakos Bence, Lirim Kastrati (új, koszovói, olasz).
Középpályások (9 fő): Yohan Croizet (francia), Aboubakar Keita (elefántcsontparti), Komlósi Bence, Bényei Ágoston, Holdampf Gergő, Ante Roguljic (horvát), Anderson Esiti (nigériai), Alexander Vallejo (spanyol), Pető Milán (új, Paksi FC-től, kölcsönbe).
Támadók (6 fő): Ivan Saponjic (szerb), Jurek Gábor, Babos Bence, Sajbán Máté, Mucsányi Márk, Varga Zétény (új, Ferencvárosi TC-től, kölcsönbe).
Távozott (3 fő): Elton Acolatse (ghánai, holland, Ferencvárosi TC), Mucsányi Miron (Újpest FC, kölcsönből vissza), Babós Levente (Újpest FC, kölcsönből vissza).

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.