A DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata folytatja Euroliga szereplését: ma 19.30-tól a Basket Landes vendégei lesznek a legrangosabb kontinentális kupasorozat csoportkörének második szakaszában, az F-csoport 4. fordulójában.
A francia csapat jó csapat, ezt igazolták Miskolcon is, tavaly december 10-én, amikor 77-70-re győztek a DVTK Arénában, az F-csoport 1. fordulójában lejátszott meccsen, a Diósgyőr ellen. Nem mellékesen a Basket Landes az élen áll a 12 csapatos francia bajnokságban, a múlt szombaton pedig a francia kupa legjobb négy csapata közé jutott be, miután idegenben győzte le ez Euroliga E-csoportban szereplő Flammes Carolo gárdáját, 63-60-ra. Egy hete ennél is nagyobb győzelmet arattak: a Fenerbahce Opet gárdáját múlták felül. Igen, a török szupercsapatot, akik eddig veretlenek voltak az Euroligában. És az még akkor is nagy eredmény, ha hozzá kell tennünk: a meccsük előtt három nappal a török kupa döntőjében volt érdekelt a Fener, és a serleg elhódítása után, és az ezt követő ünneplés ,,árnyékában” lépett pályára a Baskel Landes vendégeként, és kapott ki 80-61-re, elszenvedve ezzel a 2025/26-os évad első vereségét.
A francia bajnokság listavezetője a Fenerbahce Opet ellen sikerrel nagy lépést tett a felé, hogy részese lehessen az Euroliga rájátszásának, a legjobb nyolc mezőnyének, de ahhoz hogy ez összejöjjön, még szüksége van a Diósgyőr elleni győzelemre is. A DVTK HunTherm már nem juthat tovább a csoportból, az utolsó, a 6. helyről már nem mozdulhat el, emiatt elsősorban a csapatjáték építésére, fejlesztésére használhatja fel a mostani összecsapást.
A DVTK HunTherm feladata
– Sok dolog van, amit gyakorolni szeretnénk, és nem adjuk fel a hátralévő Euroliga meccseinket, az, hogy beragadtunk az utolsó helyre, nem jelenti azt, hogy lemondanánk a győzelmek megszerzéséről – mondta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője, majd így folytatta: –Decemberben, Miskolcon szoros mérkőzést játszottunk a Basket Landes ellen, és arról a meccsről két játékosunk is hiányzott. Most teljes kerettel tudunk kiállni, és annak ellenére, hogy vannak kisebb sérülések, többet kell mutatnunk, mint egy hete, a spanyol Casademont Zaragoza elleni hazai találkozónkon. A Basket Landes persze jó csapat, életveszélyesen dobják a triplákat, a Fenerbahce ellen 58 százalékos eredményességgel tették ezt. Ennek a levédekezése lesz a legfontosabb, és e mellett minimalizálni kell a palánk alá betöréseiket. Meglátjuk, hogy működik majd, amit kitaláltunk, ez alkalommal az lesz az lesz a lényeg, hogy milyen játékot tudunk a pályára kivinni.