Ugrás a tartalomra

Utcazenészek fogadják az utazókat a Tiszain a magyar kultúra napján

Létrehozva
A program, amelynek során a résztvevők nemzeti színű karkötőt kapnak, az NMI Kárpát-medencei szintű programsorozata keretében valósul meg január 22-én, csütörtökön.
Kép
elso_nap_tiszai_20260101-ot_04.jpg
Tiszai pályaudvar. Fotók: Osztie Tibor

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére január 22-én, a magyar kultúra Napján, Kárpát-medencei szintű programsorozat valósul meg, amelynek magyarországi megvalósítását a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) koordinálja – adta hírül közleményben az NMI. 

A nap folyamán az NMI munkatársai utcazenészek kíséretében jelennek meg a vasúti pályaudvarokon, ahol az alkalomhoz illő zenei kíséret mellett vékony, 3 milliméteres nemzeti színű szalagot kötnek a résztvevők bal csuklójára. A szalag, amelyet karkötőként lehet tovább viselni, a közös kultúránk szimbóluma, amely összeköti a közösségeket és a generációkat – foglalta össze a közleményben Nagy Edina, az NMI ügyvezetője. 

Kép
Fotók: Osztie Tibor
Utcazenészek Miskolcon az Utcazene Fesztiválon

A kezdeményezés célja, hogy méltó módon hívjuk fel a figyelmet a magyar kultúra napjának jelentőségére, erősítve a határokon átívelő közösségi identitást és a magyar nemzet egységét – tudatták. 

Az NMI az ország több, előre kijelölt helyszínén valósítja meg a programot, amelyet Miskolcon a Tiszai pályaudvaron, január 22-én, 7.00-9.00 és 16.00-18.00 óra között valósítanak meg – tájékoztattak.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.