A tervek szerint a kölykökből képességeikhez mérten egy-másfél évesen vakvezető kutya, vagy más segítő kutya válhat és egész életükben a látássérült embereket fogják szolgálni.
– Ez már a huszonhatodik alom a saját tenyésztési programunkban, és egy szép nagy alom, ami teljesen vegyes: feketék, sárgák, kanok és szukák. Borsóra, a mamakutyára nagyon büszkék vagyunk, mert könnyű és gyors ellése volt. Mivel nem ez volt az első alma, ezért látszott rajta, hogy tudja, miről van szó, és rutinosan vágott bele a feladatba. Azóta pedig gyönyörűen gondozza a kicsiket, minden rendben van velük – számolt be stábunknak Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője.
Elmondta, a kölykök 8-9 hetes korukig az anyjukkal maradnak, aztán kölyöknevelő családba kerülnek, és egy-másfél éves koruk környékén megkapják a vakvezető kutya kiképzésüket.
– Az önkéntes kölyöknevelőknél az alap fegyelmezettséget, szocializáltságot sajátítják el a kutyusok. Az az időszak arra szolgál, hogy a kiskutya megismerje a nagyvilágot, a közlekedési eszközöket, lehetőleg minél több mindent lásson, és sok ingerrel, állatokkal, emberekkel találkozzon. Ennek az időszaknak a célja az, hogy egy jól nevelt családi kutya váljon belőle, akivel kényelmesen el lehet menni bárhová – fejtette ki.
Hozzátette, a kölyöknevelőket mindenben segítik felszereléssel, kutyatáppal, féreghajtóval, bolhairtóval. Továbbá szakmai segítséget is nyújtanak nekik, kimennek hozzájuk, találkozókat és programokat szerveznek számukra és rendelkezésükre bocsátják a videós anyagaikat.