Ugrás a tartalomra

Századik számához érkezett a Műút folyóirat

Létrehozva
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett a Miskolcon szerkesztett Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, tizenkilenc év után megjelent a századik lapszám, amelynek bemutatóját ünnepi műsorral kísérve rendezték meg a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében.
Kép
muut_jatekszin_bemutato_260127_hcs-13.jpg
Századik lapszámához érkezett a MŰÚT irodalmi folyóirat. Fotó: Horváth Csongor

A 160 oldalas, úgynevezett „dupla szám” bemutatóját Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: miskolci értelmiségiként különösen fontos számára, hogy egy ilyen rangos irodalmi műhely jubileumát ünnepelheti a város.
– Egy olyan folyóirat századik lapszámáról beszélünk, amelyben a magyar irodalom legnagyobb alakjai publikáltak. Ez méltán lehet büszkeség minden miskolci és minden irodalomkedvelő számára – fogalmazott.

Kép
muut_jatekszin_bemutato_260127_hcs-15.jpg

A polgármester kiemelte: a városvezetés feladata az itt létrejövő kulturális értékek védelme és támogatása. Mint mondta, Miskolc számára fontos, hogy olyan szellemi műhelyek működjenek a városban, amelyek hosszú távon is gazdagítják a helyi és az országos kulturális életet.
– Amikor a szerkesztőség jelezte, hogy nehézségekkel küzdenek, egyértelmű volt számunkra, hogy segíteni szeretnénk, és ezt a jövőben is így gondoljuk – fogalmazott Tóth-Szántai József.

Kép
muut_jatekszin_bemutato_260127_hcs-21.jpg

Ünnepi műsor

A jubileumi est első részében a Miskolci Nemzeti Színház színművészei – Fandl Ferenc, Mikita Dorka Júlia, Harsányi Attila és Mészöly Anna – szólaltattak meg verseket és prózarészleteket a Műút elmúlt éveinek publikációiból. Elhangzott többek között Varró Dániel, Hegedüs Vera, Charles Simic és Szvoren Edina egy-egy műve, különleges irodalmi keresztmetszetet adva a lap szellemiségéből.
A második műsorrészben a 100. lapszám „retró verzió” című összeállításához kapcsolódva Dragomán György, Szabó T. Anna, Várady Szabolcs és Varró Dániel idézték fel pályafutásuk első műfordításainak történetét. A beszélgetést a Szépírás rovat szerkesztője, Kőrizs Imre moderálta.

Kép
muut_jatekszin_bemutato_260127_hcs-22.jpg

A századik szám

Jenei László, a Műút főszerkesztője az est kapcsán felidézte: a folyóirat 2007-ben indult, és a századik lapszám elérése ma, a kiszámíthatatlan folyóirat-finanszírozási környezetben különösen nagy eredmény.
– Az elmúlt tizenkilenc évben eljutni idáig hatalmas öröm. Minden évben van egy időszak, amikor felmerül, hogy melyik lehet a búcsúszámunk – mondta. – Egy ilyen kerek számnál ez a gondolat most is előjött, de egyelőre inkább bizakodunk abban, hogy tudjuk folytatni.

A főszerkesztő hangsúlyozta: a Műút működésének egyik legnagyobb értéke a stabil szerzői és szakmai kapcsolatrendszer.
– Töretlen a bizalom a szerzők részéről, és ez kulcskérdés. Amíg azt látjuk, hogy az éves szakmai toplistákon következetesen ott vannak a Műút írásai, és az első tízben rendszeresen több publikációnk is szerepel, addig érdemes dolgozni tovább – fogalmazott.

Kép
muut_jatekszin_bemutato_260127_hcs-20.jpg

A jubileumi lapszám egyik különlegessége a megnövelt terjedelem mellett az is, hogy tudatos szerkesztői döntéssel nagyobb hangsúlyt kaptak az esszék.
– Kicsit elhanyagoltuk korábban az irodalomkritikát, most igyekeztünk közönségbarátabbak lenni, és szélesebb spektrumot megmutatni a magyar és a világirodalomból – mondta Jenei László. Hozzátette: külön öröm számára, hogy Krasznahorkai László is esszével szerepel a századik számban.

A bemutató estje egyszerre volt ünnep és visszatekintés: a Műút századik lapszáma nem lezárásként, hanem a folytatás reményével és ígéretével jelent meg a magyar irodalmi életben.

Kép
muut_jatekszin_bemutato_260127_hcs-12.jpg

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.