Ugrás a tartalomra

A sikeres felvételit segítik a februári nyílt nap alkalmával a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Februárban ismét várja a Miskolci Egyetem a végzős diákokat további információkkal a karokról és a felvételi menetéről.

A február 5-én megrendezendő nyílt nap elsősorban azoknak szól, akik már a felvételi jelentkezés előtt állnak, vagy még bizonytalanok döntésükben. Kovács Helga, a Miskolci Egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettese elmondta: ez az alkalom eltér a decemberi nyílt napoktól, ahol inkább a szakok és a laborprogramok bemutatása kap hangsúlyt.

– A februári nyílt napon már a felvételi eljárás áll a középpontban. Célunk, hogy minden segítséget megadjunk a jelentkezéshez, a pontszámításhoz és a döntés meghozatalához – fogalmazott.

A programokat a Díszaulában rendezik meg. A látogatók pontszámítási asztaloknál ellenőrizhetik várható felvételi eredményeiket, emellett karriertanácsadáson is részt vehetnek.

– Ezeken a beszélgetéseken azt próbáljuk feltérképezni, mi érdekli a diákokat, milyen irány illik hozzájuk, és milyen képzési lehetőségek állnak előttük – tette hozzá a rektorhelyettes.

A nyílt nap gyakorlati segítséget is kínál: bizonyos, a felvételihez kapcsolódó regisztrációk helyben is elvégezhetők. A karok kreatív foglalkozásokkal és látványos eszközbemutatókkal készülnek, hogy élményszerűen mutassák be képzéseiket.

Kovács Helga hangsúlyozta: a rendezvényre nemcsak a diákokat, hanem a szülőket és a pedagógusokat is várják.

– Azt tanácsolom mindenkinek, aki kérdésekkel érkezik, hogy merjen kérdezni. Igyekszünk úgy felkészülni, hogy bármilyen felvételivel kapcsolatos kérdésre választ tudjunk adni – mondta.

A februári nyílt nap így elsősorban a tudatos pályaválasztást és a sikeres felvételit kívánja segíteni azok számára, akik a Miskolci Egyetemen képzelik el tanulmányaik folytatását.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.