Életének 93. évében elhunyt Boros Árpád, Miskolc díszpolgára, a diósgyőri kohászat nyugalmazott gazdasági igazgatója, a diósgyőri női kosárlabda örökös tiszteletbeli elnöke.
Boros Árpád 2022-ben kapta meg a Miskolc város díszpolgára kitüntető címet, 88 esztendősen. Az elismerésre, a tiszteletre, Miskolcon, Diósgyőrben, két nagy létszámú közösségben végzett munkájával szolgát rá. Ezek közül az egyik, élete egyetlen munkahelyén, a diósgyőri vasgyárban – régi nevén a Lenin Kohászati Művekben – történt előrehaladása volt, ahol legalulról kezdve jutott el olyan magasságokba, a gazdasági igazgatói posztot elérve, ami szorgalom és nagy munkabírás nélkül lehetetlen lett volna.
Munkahelyi karrierjének felívelése egybeesett azzal a társadalmi szerepvállalásának felfutásával, amelynek az ellátására 1982-ben kérték fel. Ennek az évnek március 1-jén még, mint az LKM osztályvezetőjét bízták meg azzal, hogy legyen a szakosztályvezetője a DVTK női kosárlabdacsapatának. Így utólag, hálásak lehetünk annak az ismeretlennek, akinek a fejéből kipattant ez a gondolat, mert a döntés nagyon jónak bizonyult. Ezt igazolja, hogy szépen, lassan felszálló ágra került vele együtt ez a sportág. Ami mindmáig az egyik legsikeresebb, és az eredmények alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy a legsikeresebb Miskolc városában, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Elsősorban annak köszönhetően, aminek az alapjait Boros Árpád teremtette meg, sportvezetői működése alatt.
A 48 évesen sportvezetővé lett ,,gyárista” nem kapkodott, amikor megkapta a szakosztályvezetői megbízást, de eredményeket akart elérni, a DVTK-val is. Nem cserélgetett edzőt évente, hitt abban, akivel együtt dolgozott. Aktív sportvezetői évei alatt összesen három szakvezetővel volt munkakapcsolatban, a 15 esztendő alatt. Az első, megörökölt edzővel 3 évig az általa elsőként választottal 4 közös idényt lehúzva. A harmadik 1989-ben érkezett: ekkor szerezte meg Boros Árpád az akkor a legkapósabbnak számító edzőt, Király Sándort. És ez a páros nyerőnek bizonyult. Akarták a sikert mindketten, készek voltak arra, hogy ennek érdekében a legnagyobb áldozatokat is vállalják, egyikük a pálya mellett, másikuk a hátteret biztosítva a zavartalan munkavégzéshez.
Történt mindez a rendszerváltás idején, amikor sok vezetőpozícióban lévő ember elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy közvagyonból magánvagyont hozzon létre. Szemben Boros Árpáddal, aki a köz javára igyekezett tenni, olyan partnereket a diósgyőri kosárlabda mögé állítva, akik révén biztosítható volt, hogy adottak legyenek a feltételek a minőségi kosárlabdához.
Bizonyára nem véletlen és nem összefüggés nélküli, hogy Boros Árpád munkahelyi előmenetele egybeesett a diósgyőri női kosárlabdasport felvirágzásával. Hogy mennyi fontos mérföldkőnél volt ott a kosarasok első embere, azt hosszú lenne felsorolni, de az biztos, hogy nélküle nem jutott volna ilyen magasságokba ez a sportág ebben a régióban.
Volt bátorsága az elsők között önálló klubot létrehozni, leválni a finanszírozási gondokkal küszködő nagy DVTK-ról, és megváltozott néven, 1991 végén DKSK-ra átkereszteltkedve, új formában életre kelni. Az átalakulásnak hamar meglett a gyümölcse, már ennek az évadnak a végén bajnoki érmet tehettek a vitrinbe, és mindez csak az első állomása volt a sikerkorszaknak. Ugyanis az új klub öt éven belül öt bajnoki érmet szerzett, és két Magyar Kupa győzelmet aratott. Boros Árpád vezetése idején játszották az első nemzetközi tétmeccseket a piros-fehér színek képviselői a diósgyőri kosárlabda sportban, az ő vezetése alatt kapott először városi kitüntetést a női kosárlabdacsapat, az ő vezetése alatt kapta meg a Kosárlabdasport városa kitüntető címet a klub.
És bár lehet, hogy vannak, akik azt hiszik, hogy csak érmeket és szép eredményeket kapott a város és annak sportszerető közönsége ebben a rendszerváltás környéki, nehéz időszakban, de igazából ettől sokkal többet. Örömöt a sportsikerek révén, a borús, küzdelmekkel teli évekre, a változásokkal járó gondokra. Búfelejtő, vidító pillanatokat, perceket, órákat, napokat. Egy olyan időszakban amikor a régió, a város többi emblematikus sportága jobbára szenvedett, és a gazdasági átalakulás nehézségei miatt, mintha a nap is ritkábban sütött volna.
Lehet, hogy Boros Árpád nevet többen is viselik, viselték az országban, a világban, de errefelé csak egyet ismerünk, ismertünk belőle. Árpi bácsit. Egy olyan embert, aki példás életutat futott be, példamutatóan élt. A tisztesség, a becsület, a jókedv, a pozitív kisugárzás megtestesítőjeként.
Ennek az évben az elején még láthattuk őt DVTK kosárlabda mérkőzésén. De sajnos, kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy Árpi bácsi nem jön, nem jöhet többet. Köszönjük, hogy itt volt, hogy ismerhettük, tisztelhettük. Az örökös tiszteletbeli elnöknek pedig megadjuk, ami földi életéért, tetteiért jár: a tiszteletet, mindörökre.
