Ugrás a tartalomra

Köd és szitálás uralja majd a szerdát

Létrehozva
Szerdán borongós, esős idő várható, eleinte helyenként ónos eső eshet.

A keleties szél néhol élénk lehet. Helyenként párás, ködös lesz a levegő. Hajnalban 0, délután 3 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön még több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, ugyanakkor napközben többfelé szakadozhat fel a felhőzet, és süthet ki rövidebb-hosszabb időszakokra a nap. Többfelé lesz élénk, helyenként erős a keleti, délkeleti, majd a délies szél, viszont estére mindenhol mérséklődik, illetve legyengül a légmozgás. Reggel -1 és +5, kora délután pedig 4 és 15 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten lesz a legmelegebb.

Pénteken naposabb és felhősebb tájak és időszakok váltakoznak majd. Az ország nagy részén csapadék nem várható, de kezdetben északkeleten, majd délután, este nyugaton, délnyugaton kisebb eső, zápor kialakulhat. Helyenként élénk lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalra, reggelre többfelé képződhet pára, köd. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 14 fok között alakul, az Északi-középhegységben maradhat hidegebb az idő – írja előrejelzésében Miskolcra vonatkozóan az Időkép.

Vegyes képet mutat Miskolc levegőjének a minősége, de döntően megfelelő és jó értékeket mértek szerda reggel. Egy kivételt az Örömhegy képez, itt szennyezett a levegő a pmmonitoring.hu tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.
A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.