Kéthetente, szombatonként tart nyílt napot 10-től 14 óráig a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol lehetőség nyílik bárki számára, hogy sétáltatással örömet szerezzen a telep négylábú árváinak. Ez jó apropó a kutyusokkal való ismerkedésre is a leendő gazdik számára.
Jelenleg a gyepmesteri telep munkáját segítő Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány (MME) azonban olyan tapasztalt sétáltatókat is keres, akik vállalnák, hogy rendszeresen visszatérnek és a kevésbé szocializált ebek sétáltatásában vesznek részt. A következő nyílt nap február 7-én lesz, de első körben online is lehet jelentkezni az alapítvány közösségi oldalán. A jelentkezők nagyon jó önkéntes közösség tagjai lehetnek, akiknek az MME vendéglátással egybekötött találkozókon köszöni meg a szolgálatát.
„A miskolci gyepmesteri telepen nagyon sok az úgy nevezett "speces kutya”, az ő sétáltatásukhoz viszont sajnos kevesen vagyunk. A speces elnevezés főleg a bull, vagy a nagytestű, esetenként az első sétás, vagy épp a pórázzal még csak ismerkedő kutyákat takarja, de egyikük sem agresszív” – írta közösségi oldalán az MME.
Szocializálják a kutyusokat
- A két hetente megtartott nyílt napokon, amikor jobb idő van, vagy kedvezőbb az alkalom, akkor mindig jó páran jönnek sétáltatni. Viszont azokra, akik még nem rendelkeznek kutyás tapasztalattal, csak azokat az ebeket bízzuk rá, akikkel teljesen problémamentesen lehet sétálni – nyilatkozta szerkesztőségünknek Szabó Judit, az MME elnöke.
Elmondta, déltől már azokat a kutyusokat is ki lehet hozni a kennelből, akik első sétások, még sosem sétáltak pórázon, vagy erőteljesebbek.
- Nekik meg kell tanítani azt is, hogy pórázon ne húzzanak, vagy rángassanak és reagáljanak a visszahívásra, figyeljenek az emberre és kontaktáljanak vele. Ehhez olyan tapasztalattal rendelkező önkéntesek szükségesek, akik értenek a kutyákhoz, akár alap engedelmességi feladatokra megtanítják őket. Emellett meg tudják tartani őket, mert nem szeretnénk, hogy bármilyen baleset előforduljon. Például az állatok összeverekedjenek egymással. Van egy speciális kifutónk is arra a célra, ahová kifejezetten a problémásabb ebeket lehet kivinni – fejtette ki az állatvédő.
Hozzátette, mindössze egy-két sétáltató tudja vállalni, hogy rendszeresen jár a nyílt napokra, ezért is hirdették meg úgy a felhívást, hogy lehetőleg nem egyszeri alkalomra kérik a segítséget. Ugyanis mindig érkeznek újonnan bekerülő, esetleg bulltípusú állatok, akiknek nagyon kevés az, hogy csak két hetente, a nyílt napok alkalmával mozgatják le őket.
Felmérik a jelentkezőket
- A jelentkezőket az első alkalommal arra kérjük majd, hogy egy fegyelmezett négylábúval menjenek el sétálni. Azt követően a tapasztaltabb önkénteseinkkel közösen sétáltathatnak. Majd úgy vihetnek ki egy kevésbé szocializált kutyát, hogy egy tapasztalt önkéntes kikíséri és akár instrukciókkal is ellátja őket. Az újonc kutyusok megismerésénél sosem hagyjuk egyedül a sétáltatót – magyarázta Szabó Judit.
Hangsúlyozta, a gyepmesteri telep lakói számára a sétáltatás a nap fénypontja. A séták lemozgatják a feszültséget, télen segítik a vérkeringést, hogy ne fázzanak az állatok. Segíti a szocializációt, hiszen a kedvencek emberhez szoknak és pozitív kapcsolat alakul ki közöttük. Közben szeretetet - simogatást és akár jutalomfalatot - is kapnak.
- A nyílt napok gyerekbarátok és jó hangulatban szoktak mindig telni. A kutyasétáltatás testmozgásnak sem rossz időtöltés. Az állategészségügyi telep környezetében gyönyörű helyek vannak, amit a kutyák is szívesen felfedeznek. A visszajáró önkéntesek között barátságok szövődnek és egymás között is szerveznek programokat – árulta el az alapítvány elnöke.