Ugrás a tartalomra

Figyelem! Változik a közlekedés a Kocsonyafesztivál idején

Létrehozva
A Kocsonyafesztivál idején az esti programokhoz kapcsolódóan többletjáratok indulnak.
Kép
Kezdődik a Kocsonyafesztivál, változik a közlekedés. Fotó: Mocsári László

Az MVK Zrt. tájékoztatása szerint pénteken, szombaton és vasárnap a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca villamos-megállóhely között villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utcaFelső-Majláth szakaszon továbbra is villamosok fognak közlekedni. A villamospótló autóbuszjáratok (VP, 1VP) nem a régiségvásárok idején alkalmazott terelt útvonalon, hanem a Szemere utca és az Erzsébet tér megállóhely érintésével fognak közlekedni.

Február 6-án, pénteken az 1A-s és a 2-es villamosok nem közlekednek. A 2-es villamosjáratok helyett a Vasgyárba, illetve a Vasgyárból történő utazáshoz a 9-es, a 19-es, a 21-es, a 101B-s, a 29-es, a 39-es, az 53-as és a 68-as autóbuszjáratokat lehet igénybe venni (villamosbérlettel vagy 1-es villamosjáraton érvényesített vonaljeggyel csak az Újgyőri főtér és a Vasgyár megállóhelyek közötti szakaszon).

Pénteken a megszokottól eltérően szürke-sárga színű, Mercedes típusú autóbuszok is részt vesznek a villamospótlásban, és szállítják utasainkat úticéljuk felé. Szombat délután 14 órától és vasárnap napközben az 1-es villamosok a szokásoshoz képest sűrűbben közlekednek. Az 1-es villamosok és a hozzájuk csatlakozást biztosító villamospótló autóbuszjáratok részletes menetrendjei az MVK weboldalán található menetrendkereső programban, valamint a MobilON okostelefonos applikációban érhetők el.

Az autóbuszok közlekedését érintő változás, hogy a Villanyrendőr autóbusz-megállóhely lezárásra kerül, emiatt szerdán 21:05 után vasárnap üzemzárásig, az utolsó járattal bezárólag a Centrum megállóhely felé terelt útvonalon közlekednek a 14-es, a 14G-s, a 28-as, a 34-es, a 35-ös, a 36-os, a 43-as, a 44-es, az AU1-es, a 900-as, a 901-es, a 914-es és a 935-ös autóbuszok.

Február 4-től, szerdától a forgalomtereléssel érintett napokon a késő esti és a kora reggeli belvárosi garantált csatlakozások a Villanyrendőr helyett a Centrum megállóhelyen teljesülnek a villamospótló járatok és az É–D-i várostengelyen közlekedő autóbuszjáratok között.

A Kocsonyafesztivál esti programjaihoz kapcsolódóan, pénteken és szombaton éjszaka többletjáratok közlekednek a villamos vonalán, valamint a 914-es, a 20-as, a 36-os, az 1G-s és a 12G-s autóbusz-viszonylaton. A többletjáratok listája a cikk végén található.

Február 9-én, hétfőn üzemkezdettől minden villamos- és autóbuszjárat a menetrendben meghirdetettek szerint közlekedik.

Az autósokat érintő forgalmi változás, hogy a Széchenyi utca – Corvin utca kereszteződésnél, a Centrum irányába a külső forgalmi sáv csütörtök késő estétől hétfő hajnalig részlegesen lezárásra kerül.

A VILLAMOSKÖZLEKEDÉST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOK RÉSZLETESEN

Pénteken, szombaton és vasárnap a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között VP jelzésű villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat, de éjszakánként egyes villamospótló járatok az 1-es villamos teljes vonalán közlekednek, 1VP jelzéssel. A villamospótló autóbuszjáratok nem a régiségvásárok idején alkalmazott terelt útvonalon, hanem a Szemere utca és az Erzsébet tér megállóhely érintésével fognak közlekedni.

Február 5-én, csütörtökön a Tiszai pályaudvar végállomásról menetrend szerint indulnak a a hajnali villamospótlók (1VP), amelyek még a Villanyrendőr villamos-megállóhely érintésével közlekednek, Felső-Majláth végállomásról 22:55-kor, 23:10-kor és 23:30-kor viszont már 1VP jelzésű villamospótló autóbusz indul. A Felső-Majláth végállomásról 22:55-től, illetve a Tiszai pályaudvar végállomásról 23:12-től induló összes villamospótló járat már terelt útvonalon közlekedik.

Február 6-án, pénteken 1VP jelzésű villamospótló járat közlekedik az 1-es villamosviszonylat teljes hosszán, de terelt útvonalon, a Villanyrendőr és a Városház tér villamos-megállóhelyek érintése nélkül:

  • Tiszai pályaudvar végállomásról indul: 02:07, 02:47, 03:07, 03:27, 03:42, 03:57, 04:12, 04:25, 04:35.
  • Felső-Majláth végállomásról a teljes üzemidőben villamosjáratok közlekednek.

Pénteken a megszokottól eltérően szürke-sárga színű, Mercedes típusú autóbuszok is részt vesznek a villamospótlásban, a meghirdetett útvonalon közlekedve utasainkat változatlanul úticéljuk felé szállítják.

Február 7-én, szombaton 1VP jelzésű villamospótló járat közlekedik az 1-es villamosviszonylat teljes hosszán, de terelt útvonalon, a Villanyrendőr és a Városház tér villamos-megállóhelyek érintése nélkül:

  • Tiszai pályaudvar végállomásról indul: 02:07, 02:47, 03:07, 03:27, 03:42, 03:57, 04:12, 04:27.
  • Felső-Majláth végállomásról a teljes üzemidőben villamosjáratok közlekednek.

Február 8-án, vasárnap 1VP jelzésű villamospótló járat közlekedik az 1-es villamosviszonylat teljes hosszán, de terelt útvonalon, a Villanyrendőr és a Városház tér villamos-megállóhelyek érintése nélkül:

  • Tiszai pályaudvar végállomásról indul: 02:07, 02:47, 03:07, 03:27, 03:42, 03:57, 04:12, 04:27, 23:12, 00:02, 00:42.
  • Felső-Majláth végállomásról indul: 23:50, 00:10, 00:30, 01:10.

Pénteken és szombaton 04:40 és 00:42, vasárnap pedig 04:40 és 22:42 között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között VP jelzésű villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utcaFelső-Majláth szakaszon villamosok közlekednek.

Február 6-án, pénteken az 1A-s és a 2-es villamosok nem közlekednek. A 2-es villamosjáratok helyett a Vasgyárba, illetve a Vasgyárból történő utazáshoz a 9-es, a 19-es, a 21-es, a 101B-s, a 29-es, a 39-es, az 53-as és a 68-as autóbuszjáratokat lehet igénybe venni (villamosbérlettel vagy 1-es villamosjáraton érvényesített vonaljeggyel csak az Újgyőri főtér és a Vasgyár megállóhelyek közötti szakaszon).

Szombat délután 14 órától és vasárnap 8 -19.30 között az 1-es villamosok a szokásoshoz képest sűrűbben közlekednek.

A villamospótló autóbuszok útvonala és megállóhelyei

A VP jelzésű, Tiszai pályaudvar és Malomszög utca között közlekedő villamospótló autóbuszok megállóhelyei:

  • a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni, Diósgyőr felől érkezve pedig a leszállóhelyen lehet leszállni;
  • a Selyemrét és a Szinvapark / Centrum között a villamosmegállókban áll meg;
  • a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Szemere utca autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
  • a Városház tér villamosmegálló helyett az Erzsébet tér autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
  • a Malomszög utcán a szökőkút melletti autóbusz-megállóhelyen áll meg.

(2026. február 08-án (vasárnap) 07:00 – 15:00 között a villamospótlójáratok – pályakarbantartási munkálatok miatt a Selyemrét (1-es autóbuszjárat) autóbusz-megállóhelyen állnak meg)

Kép
közlekedés Kocsonyafesztivál

Az 1VP jelzésű, Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között közlekedő villamospótló autóbuszok megállóhelyei:

  • a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni, Diósgyőr felől érkezve pedig a leszállóhelyen lehet leszállni;
  • a Selyemrét és a Szinvapark / Centrum között a villamosmegállókban áll meg;
  • a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Szemere utca autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
  • a Városház tér villamosmegálló helyett az Erzsébet tér autóbusz-megállóban áll meg (21-es járatok megállóhelye);
  • a Malomszög utca és az Újgyőri piac között a villamosmegállókban áll meg;
  • a DVTK Stadion, a Diósgyőri Gimnázium, a LÁEV (kisvasút) és a Zenta utca villamosmegállónál a vele párhuzamos, út mellett kialakított villamospótló megállóhelyen áll meg;
  • a Bulgárföld városrész, Diósgyőr városközpont és Alsó-Majláth villamosmegálló helyett az 1-es autóbuszjáratok azonos nevű megállóhelyein áll meg;
  • a Bölcs utca villamosmegállóban nem áll meg, helyette az 1-es autóbuszjáratok Alsó-Majláth megállóhelyén lehet igénybe venni;
  • Felső-Majláth végállomáson az 54-es autóbuszjáratok leszállóhelyén áll meg és azok felszállóhelyéről indul.
Kép
közlekedés Kocsonyafesztivál

VÁLTOZÁSOK AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSBEN

A Villanyrendőr autóbusz-megállóhely a Kocsonyafesztivál ideje alatt lezárásra kerül, emiatt február 4-én, szerdán 21:05 után február 8-án, vasárnap üzemzárásig, az utolsó járattal bezárólag a Centrum megállóhely felé terelt útvonalon közlekednek a 14-es, a 14G-s, a 28-as, a 34-es, a 35-ös, a 36-os, a 43-as, a 44-es, az AU1-es, a 900-as, a 901-es, a 914-es és a 935-ös autóbuszok. A forgalomtereléssel érintett napokon a késő esti és a kora reggeli belvárosi garantált csatlakozások a Villanyrendőr helyett a Centrum megállóhelyen teljesülnek a villamospótló járatok és az É–D-i várostengelyen közlekedő autóbuszjáratok között.

Szerdán éjszaka már terelt útvonalon közlekednek az alábbi időpontokban induló járatok a Centrum megállóhely felé:

AutóbuszvonalIndulási megállóIndulási időpont(ok)
14Repülőtér / Bosch21:10
14Hejőpark21:10, 21:35
28Búza tér21:55
34Bodótető20:57, 21:27
35Centrum21:15, 21:45
36Avas kilátó21:05, 21:50, 22:20, 22:50, 23:20, 0:35
36Repülőtér / Bosch21:55, 22:25, 22:55, 0:00
43Búza tér21:05, 21:12, 21:22
900Szondi György u.0:40
914Repülőtér / Bosch21:37, 22:07, 22:37, 23:07
914Miskolctapolca21:55, 22:25, 22:55, 23:45
935Avas kilátó23:50

A Repülőtér / Bosch végállomásról 23:25-kor és 00:30-kor induló 14G-s járat nem közlekedik, de helyettük 12G-s járat indul ugyanezen időpontokban.

Az autóbuszok módosuló megállóhelyei

  • A 14-es, a 914-es és a 36-os autóbuszjáratok
    • a Hejőpark, illetve az Avas kilátó irányában a Petőfi tér után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok;
    • a Repülőtér / Bosch irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet. A Népkert után a Vörösmarty Mihály utca és a Centrum megállóhelyen állnak meg. A Szeles utca megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
  • A 14G-s autóbuszjáratok a Repülőtér / Bosch irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet. A turbókörforgalom után található Vörösmarty városrész megállóhelyet követően a Vörösmarty Mihály utca és a Centrum megállóhelyen állnak meg. A Szeles utca megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
  • A 28-as, a 43-as és a 44-es autóbuszjáratok a Búza tér után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
  • A 34-es autóbuszjáratok az Avas kilátó irányában a Petőfi tér után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
  • A 35-ös autóbuszjáratok a Centrum végállomást követően a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
  • Az AU1-es autóbuszjáratok csak az Auchan Borsod áruház irányába közlekednek terelt útvonalon, emiatt nem érintik a Villanyrendőr és a Szemere utca megállóhelyet. A Centrum végállomás után a Szentpáli utcán, a Horváth Lajos utcán, az Ady Endre utcán és a Király utcán haladva érik el a turbókörforgalmat, majd a Vörösmarty városrész megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok. (Megállnak a Szinvapark megállóhelyen is.)
  • A 900-as és a 935-ös autóbuszjáratok
    • az Avas kilátó irányában, a Búza tér / Zsolcai kapu megállóhely után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). A Népkerttől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
    • a Szondi György utca végállomás irányában nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet. A Népkert után a Vörösmarty Mihály utca és a Centrum megállóhelyen állnak meg. A Szeles utca megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
  • A 901-es autóbuszjáratok a Petőfi tér megállóhely után a Földes Ferenc Gimnázium oldalában kialakított Hősök tere ideiglenes megállóhelyen, a Hejőcsaba irányú Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett) és az OTP épülete melletti Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen állnak meg (a Villanyrendőrt nem érintik). Megfordulnak a Görgey Artúr utcai körforgalomban, majd a Vörösmarty utca – Corvin utca kereszteződésben jobbra kanyarodva, eredeti útvonalukon folytatják az útjukat.
Kép
busz Kocsonyafesztivál
Kép
busz Kocsonyafesztivál

TÖBBLETJÁRATOK AZ ESTI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓAN

Február 6-án és 7-én (pénteken és szombaton), az esti programokhoz kapcsolódóan többletjáratok indulnak az alábbi viszonylatokon és időpontokban:

  • 1-es villamosjárat indul Felső-Majláth végállomásról 23:20-kor, 23:40-kor, 00:00-kor, 00:20-kor, 00:40-ko és 01:10-kor (a Malomszög utca megállóhelytől a villamosokhoz csatlakozást biztosító villamospótló autóbusszal lehet továbbutazni a Tiszai pályaudvar felé);
  • VP jelzésű villamospótló járat indul a Tiszai pályaudvar végállomásról 22:57-kor, 23:12-kor (1VP helyett), 23:27-kor, 23:42-kor, 00:02-kor (1VP helyett), 00:22-kor, 00:42-kor (1VP helyett); a Malomszög utca megállóhelytől a villamospótlókhoz csatlakozó villamossal lehet továbbutazni Felső-Majláth felé. Éjjel 02:07 és 04:35 között 1VP jelzésű villamospótló járatok közlekednek az 1-es villamosviszonylat teljes hosszán, de terelt útvonalon, a Villanyrendőr és a Városház tér villamos-megállóhelyek érintése nélkül:
  • 914-es járat indul a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:37-kor és 00:17-kor;
  • 914-es járat indul Miskolctapolca végállomásról 23:25-kor (20-as járat helyett);
  • 20-as járat indul Miskolctapolca végállomásról 00:15-kor és 00:55-kor (a járatok csak a Centrum megállóhelyig közlekedik a 20-as viszonylat alapútvonalán, utána a Szondi György utca végállomásra megy);
  • 36-os járat indul a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:25-kor,
  • 36-os járat indul az Avas kilátó végállomásról 00:15-kor.
  • 1G-s járat indul Felső-Majláth végállomásról 23:50-kor.
  • 12G-s járat indul Repülőtér/ Bosch végállomásról 00:30-kor és 00:40-kor.

VÁLTOZÁSOK A GARÁZSMENETI JÁRATOK KÖZLEKEDÉSÉBEN

A Kocsonyafesztivál rendezvényeihez kapcsolódó többletjáratok, valamint a villamospótló járatok teljesítésével összefüggésben változik egyes meghirdetett garázsmeneti járatok (az ún. G-s járatok) közlekedése.

Február 5-én, csütörtökön

  • az 1G-s viszonylaton nem közlekedik a Felső-Majláth végállomásról 23:00-kor induló járat;
  • a 1G-s viszonylaton nem közlekedik az Újgyőri főtér végállomásról 23:15-kor induló járat;
  • a 14G-s viszonylaton nem közlekedik a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:25-kor és 00:30-kor induló járat, de helyettük 12G-s járat indul ugyanezen időpontokban.

Február 6-án, pénteken

  • az 1G-s viszonylaton nem közlekedik a Szondi György utca végállomásról 04:10-kor, 04:20-kor, 04:30-kor és 04:35-kor induló járat
  • a 21G-s viszonylaton nem közlekedik a Szondi György utca végállomásról 04:25-kor induló járat;
  • a 12G-s viszonylaton nem közlekedik a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:40-kor induló járat;
  • a 14G-s viszonylaton a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:25-kor és 00:30-kor induló járatok 12G-s járatként közlekednek.

Február 7-én, szombaton

  • az 1G-s viszonylaton nem közlekedik a Szondi György utca végállomásról 04:10-kor, 04:25-kor és 04:30-kor induló járat;
  • a 12G-s viszonylaton nem közlekedik a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:40-kor induló járat;
  • a 14G-s viszonylaton nem közlekedik a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:25-kor és 00:30-kor induló járat.

Február 8-án, vasárnap

  • az 1G-s viszonylaton nem közlekedik a Szondi György utca végállomásról 04:10-kor, 04:25-kor és 04:30-kor;
  • a 14G-s viszonylaton nem közlekedik a Repülőtér / Bosch végállomásról 23:25-kor és 00:30-kor induló járat.

AUTÓVAL KÖZLEKEDŐK SZÁMÁRA FONTOS INFORMÁCIÓK

Az autósokat érintő forgalmi változás, hogy a Széchenyi utca – Corvin utca kereszteződésnél, a Centrum irányába a külső forgalmi sáv 2026. február 5. (csütörtök) késő estétől február 9. (hétfő) hajnalig részlegesen lezárásra kerül.

Javasoljuk, hogy a Kocsonyafesztivál programjait lehetőség szerint közösségi közlekedéssel közelítsék meg.

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Javítani a lyukói életlehetőségeket – közel 1 milliárdos program kezdődött Miskolcon
Miskolc
Elindult az „Együtt Lyukóért!” című projekt megvalósítása.