Ugrás a tartalomra

Óvodákban olvastak meséket a kicsiknek a MiReHu munkásai

Létrehozva
A hangos olvasás világnapja alkalmából a MiReHu Nonprofit Kft. munkatársai három óvodába látogattak el, ahol a gyermekeknek felolvasták a társaság Múki és a Fekete Királyság című meséjét.
Kép
mirehu_ovoda_olvasas_260205-1.jpg
Fotók: MiReHu Nonprofit Kft.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a hangos olvasás jelentőségére és jótékony hatásaira, hiszen a közös mesehallgatás fejleszti a gyermekek szókincsét, képzelőerejét és érzelmi intelligenciáját is. A Társaság szemléletformáló tevékenységében kiemelt szerepet kapnak az óvodások, hiszen a telephelyi foglalkozások és látogatások mintegy 30 százalékát ez a korosztály teszi ki. A szakemberek célja, hogy a legfiatalabb korosztály játékos, élményszerű formában találkozzon a környezettudatos gondolkodással és a felelős hulladékgazdálkodás alapjaival.

Kép
mirehu

A Múki és a Fekete Királyság című történet különlegessége, hogy nem hagyományos népmese, hanem a MiReHu szakembereinek közreműködésével született. A mese elkészítéséhez egy szakértő meseterapeutát kértek fel, aki a történetüket mesepedagógiai alapon alkotta meg úgy, hogy elolvasva könnyedén tudjunk a környezetünkre figyelni, a saját szokásainkat megvizsgálni.

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.