Ugrás a tartalomra

A jövő mérnökei mérték össze tudásukat a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Robotépítő és programozó versenyt tartottak Miskolcon, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat.
Preview Image
FIRST LEGO verseny és kiállítás a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László

Több mint háromszáz diák részvételével rendezték meg február 6-án és 7-én Miskolcon a FIRST LEGO League Explore és Challenge regionális döntőjét, valamint a FIRST Tech Challenge miskolci ligafordulóját. A kétnapos eseménynek a Miskolci Egyetem adott otthont, a szervezésben pedig kiemelt szerepet vállalt a Robert Bosch Power Tool Kft., amely évek óta aktívan támogatja a hazai STEM-oktatást.

A jövő mérnökei

– Nem csupán robotépítő és programozó versenyről van szó, ennél sokkal többről, hiszen a gyerekek más értékeket is meg tudnak mutatni. Nemcsak a programozás kerül előtérbe, hanem a kritikus gondolkodás, a kreativitás, az együttműködés és a kommunikáció is fontos szerepet kap – mondta Ronyák László főszervező.

Kiemelte, a robotok mögött mindig ott vannak az emberek. Nagyon fontos, hogy fejlesszük a fiatalokat, és már korán felkeltsük az érdeklődésüket a műszaki és természettudományos pályák iránt. Ezen a versenyen tudást és tapasztalatot szerezhetnek, hiszen ők lehetnek a jövő mérnökei.

A versenyeken összesen 38 csapat indult különböző korosztályokban. A legfiatalabbak, a 6-10 évesek a FIRST LEGO League Explore kategóriában játékos technológiai kihívásokon keresztül ismerkedtek a robotikával és a csapatmunkával. A 9-16 évesek a LEGO League Challenge mezőnyében saját építésű robotokkal és innovációs projektekkel versenyeztek, míg a 15-18 éves diákok a FIRST Tech Challenge-ben már komolyabb, önállóan tervezett és programozott robotokkal oldottak meg összetett pályafeladatokat.

Őskohó és lillafüredi kisvonat is épült LEGO-ból

A Fazekas Utcai Általános Iskola negyedik osztályos tanulói heteken át készültek a megmérettetésre. Felkészítő tanítóik, Kis-Szabóné Zsova Mónika és Jakabné Orendi Melinda trenírozták a Barca Kockák elnevezésű csapatot.

Kép
Barca Kockák robotika lego verseny Miskolci Egyetem
A Barca Kockák őskohót is építettek. Csapatmodellük a régészek munkáját segítette. Fotó: magánarchívum

– Az idei szezon központi témája a régészet köré épült. Voltak kötelező elemek, amelyeket be kellett építenünk, ilyen volt például az ásatási modell, a radar, az Arctic Ride és több kisebb elem, de a gyerekek szabadon is alkothattak. Az egyik legfontosabb feladat egy csapatmodell megépítése volt, amelyben színszenzor és motor is helyet kapott. Építettünk egy őskohót, valamint megjelent a Hámori-tó és a lillafüredi kisvonat is LEGO-ból megépítve. Ettől lett igazán helyi, miskolci jellegű a projekt, és erre építettük fel a történetet is. A csapatmodell feladata az volt, hogy tisztítás nélkül megmondja az adott leletről, mi lehet az pontosan, ezzel segítve a régész munkáját – mesélte Jakabné Orendi Melinda.

A csapatok azt kutatták, hogyan segítheti a múlt megismerése egy fenntarthatóbb és élhetőbb jövő építését. A diákok nemcsak technikai tudásukat, hanem kreativitásukat és problémamegoldó készségüket is bizonyíthatták.

A zsűri munkáját közel negyven szakember segítette, többségük a Bosch munkatársai közül került ki. Az értékelés során nemcsak a feladatok teljesítését, hanem a csapatmunka minőségét, az innovációt és a kommunikációt is figyelembe vették.

FIRST LEGO League Explore – végeredmény

  • A legjobb együttműködés: RR-MAX (felkészítő: Árvainé Serege Tünde)

  • A legminecraftosabb: Titokfejtő Hermanok (felkészítő: Karsza-Funák Erika)

  • A legjobb robotmodell: Kincs Keresők (felkészítő: Lazók Brigitta)

  • A legkitartóbb csapat: KisTapi (felkészítő: Lesinszki Csaba)

  • A legjobb történet: Kaffka-Stones (felkészítő: Sarokné Aczél Krisztina)

  • A legjobban felépített projekt: Kossuthos Guruk (felkészítő: Kóródi Anikó)

  • A legjobb problémamegoldók: Kis Rónaisok (felkészítők: Balázsi Andrea, Gazdik Marianna)

  • A legjobb csapatmunka: Barca Kockák (felkészítők: Kis-Szabóné Zsova Mónika, Jakabné Orendi Melinda)

  • A legjobb tudományos előadás: Chrono Core (felkészítők: Hegyiné Stefanovics Mónika, Veres Zoltán)

Kép
FIRST LEGO League Explore kategóriában indult a Barca Kockák csapata. Fotó: magánarchívum
FIRST LEGO League Explore kategóriában indult a Barca Kockák csapata. Fotó: magánarchívum

Terepen versenyeztek

A délutáni órákban a LEGO League Challenge küzdelmeivel folytatódott a program. A FIRST Tech Challenge-ben a versenyzők saját építésű robotokat mutattak be, amelyek műszaki megoldásait és a versenypályán nyújtott teljesítményét pontozta a zsűri.

Öt csapat jutott a döntőbe: 

A miskolci versenyről a miskolci Földes Ferenc Gimnázium Progress csapata, az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Herobic csapata, a Tárkányi Lego Builders csapat a Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából, az Unimate csapat a miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikumból, valamint a szintén miskolci Földes Ferenc Gimnázium és Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium S-TEAM csapata jutott be a magyarországi döntőbe, amelyet február végén rendeznek Budapesten.

LEGO és robotok minden mennyiségben

A versenyek mellett számos családi és gyermekprogram is várta a Miskolci Egyetemre látogatókat. Arcfestés, rajzolás, hatalmas szőnyegeken LEGO-zás kínált kreatív elfoglaltságot a legkisebbeknek is. A nagyobbakat kvízek, játékos tudományos feladatok, ügyességi játékok – például kéziszerszámos csocsó és minigolf –, valamint különféle LEGO-építő programok várták. A látogatók megismerkedhettek a bemutatott robotok működésével, sőt egyszerű feladatokban ki is próbálhatták azokat. A program része volt egy LEGO-kiállítás és LEGO-fotókiállítás is.

Preview Image
FIRST LEGO verseny és kiállítás az egyetemen. Mocsári László galériája.

Címkék

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.