Ugrás a tartalomra

Akkor és most, ilyen volt a DVTK egykori pályája.

Létrehozva
Heti képpárunk archív fotóján a DVTK futballcsapatának egykori pályája, a vasgyári munkás étterem mögötti játéktér látható, melynek helyén ma már bérházak sorakoznak.
Kép
12-akkor-es-most-vasgyari-labdarugo-csapat-a-30-as-evekben.jpg
Akkor... (A régi felvétel forrása: Magánarchívum)

Az 1910. február 6-án alapított, azaz épp ezen a hétvégén születésnapos DVTK első csapatai még a mai vasgyári kórház közvetlen környezetében található Kerekdombon kezdtek ismerkedni a labdarúgással. Ám a játék népszerűsége okán hamar új, futballpálya építésére alkalmas terület után kellett nézniük, amelyre a vasgyári vezetők két helyszínt jelöltek ki. Ezekből végül a talajvizsgálatokat követően a villamossín–munkás étterem–mészárszék és a Szinva patak által határolt terület lett a befutó, amely a mai Vasgyári út és az Alsószinva utca közötti résznek felel meg.

A sportpálya 1911 tavaszán induló építését páratlan összefogás övezte. Maguk a játékosok nagy lelkesedéssel végezték a pályaépítéssel kapcsolatos munkálatokat, így az év augusztusára elkészült a sporttelep – salakos futballpályával, valamint egy ahhoz tartozó futókörrel. A pályának a sínpár felőli oldalán egy fából készült, öt sorból álló lelátót, ezzel szemközt pedig állóhelyeket alakítottak ki. A létesítményt ünnepélyes keretek között, 1911. szeptember 3-án vették használatba a DVTK sportolói.

Kép
12-uj-akkor_es_most_vasgyar_20260204-ot_01.jpg
...és most. Fotó: Mocsári László

Dacára a kisebb-nagyobb átalakításoknak, a vasgyári futballisták ezt a pályát is szűk három évtized alatt „kinőtték”, így került át 1939-ben a diósgyőri labdarúgás új helyszínre. A „munkás étterem mögötti” pálya helyén, az Andrássy utcai stadion építésével párhuzamosan emelték a ma is látható emeletes bérházakat.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.