Ugrás a tartalomra

Még több értékes beruházást szeretne a térségben

Létrehozva
Az újabb gyáregységek több munkahelyet és jobb megélhetést biztosítanak – hangsúlyozta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő hétfői évindító sajtóreggelijén, ahol azt is elmondta, hogy hamarosan megkezdődik az útfelújítás az Avason.
Kép
csobor_evindito_sajtoreggeli_20260209-ot_04.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Az eseményen Miskolc és a vármegye jelentősebb médiumainak képviselői voltak jelen. Körükben foglalta össze az elmúlt esztendőt, illetve az elmúlt 16 évet a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 01-es választókerület egyéni országgyűlési képviselője, de természetesen a folytatásról is szólt Csöbör Katalin, aki a Fidesz-KDNP színeiben ismét elindul az országgyűlési választáson.

– 2010. óta következetesen képviselek egy ügyet: a magyar érdeket. Az elmúlt 16 évben a negyedik miskolci polgármesterrel és a negyedik megyei közgyűlési elnökkel dolgozhatok együtt. Ez alatt az idő alatt 54 beruházást hoztunk a térségbe, elkezdtük a főbb utak felújítását Miskolcon, megépült az M30-as, óvodák, iskolák, sportpályák és templomok újultak meg, és hamarosan újra lesz repülőtere a vármegyeszékhelynek – hangoztatta, hozzátéve azonban: az olyan eredmények megőrzéséhez, mint például a rezsicsökkentés, vagy a migrációból való kimaradás „stabil nemzeti kormányra van szükség”.

Kép
Csöbör Katalin

A MIKOM Nonprofit Kft. médiumainak kérdésére elmondta, hogy ha nem jönnek újabb nagy hidegek, akkor a vízvezetékek cseréjét követően, akár már márciusban elkezdődhet a 3-as főút újraaszfaltozása. Sőt: március közepén az Avason is megkezdődhet az útfelújítás.

Csöbör Katalin érdeklődésünkre kitért a sportrepülőtér ügyére is. Mint mondta, a Miskolci City Airport ma már minden, a működéshez szükséges engedéllyel rendelkezik, két hangár alapja elkészült (összesen hatot terveznek), most a legfontosabb feladat egy bekötőút kiépítése.

– Hogy egy év múlva ugyanitt miről szeretnék beszámolni? Még több értékes beruházásról, ami újabb munkahelyeket és magasabb fizetéseket jelent az itt élők számára – mondta az országgyűlési képviselő.

Ez is érdekelhet

Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.
A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.