A farsangi időszak elengedhetetlen kelléke a jelmez. Beszerzésének elsődleges terepe pedig a jelmezkölcsönző, ahol az idei gyermek és felnőtt jelmeztrendekről is megtudtunk néhány érdekességet. A kölcsönző előnye, hogy nem szükséges megvásárolni az egy évben egyszer használatos jelmezeket és speciális darabokhoz is hozzájuthatunk.
Állat- és indiánjelmez a kicsiknek
- Akik tavaly felfedezték, hogy megnyílt a jelmezkölcsönzőnk Miskolcon, azok újra felkeresnek minket. Idén a felnőtt kuncsaftok körében a Gatsby és a legnépszerűbb és még mindig viszik a tavalyi Jack Sparrow kalózjelmezt is – árulta el szerkesztőségünknek Bári Szilvia, a diósgyőri jelmezkölcsönző tulajdonosa.
Hozzátette, azért, hogy a gyerekek igényeit is ki tudják elégíteni, szert tettek néhány állatos jelmezre is a kisebbeknek. Elmondta, esetükben a csoportos beöltözés a jellemző, legutóbb az erdő és a dzsungel állatait, illetve indiános jelmezt keresték. Viszont a gyerekek szezonja lassan véget ér. A felnőtteké azonban még csak most kezdődik és valószínűleg március végéig el fog tartani.
Gatsby és a vicces is megy
- A Kocsonyafesztivál kapcsán természetesen keresték a békajelmezt és szórólapozáshoz más egész alakos, mutatós jelmezeket is. A céges bulikra a kicsit visszafogottabb darabokat igénylik, de házibulikra már szabadabban, viccesebben szeretnének beöltözni. Ennek érdekében igyekszünk bővíteni a készletünket. Ilyen kérés volt például a négy muskétás. Sőt újabban a nemzeti ünnepek kapcsán rendezett iskolai ünnepségekre is kérnek jelmezeket, mondjuk, amikor Petőfit szeretnék megjeleníteni, vagy tematikus rendezvényekre, bornapokra – sorolta az üzletvezető.
Elmondta, a jelmezeket egy-két napra adják bérbe, de az igényekhez illeszkedve ez hosszabbodhat, igyekszenek rugalmasak lenni. A jelmezek kiegészítőit, egyes darabjait külön-külön is ki lehet kölcsönözni, akár egy kalapot, vagy egy álarcot.
Hollywoodi sztár vagy szuperhős?
Farsangi jelmezek után kutattunk több kereskedelmi egységben is. Az egyik boltban például egy egész sor gyermekjelmezt találtunk.
Az üzletvezető elmondása szerint a fiúk körében továbbra is a szuperhősök a legnépszerűbbek, míg a kislányok inkább a hercegnős ruhákért rajonganak. Sok szülő keres állatos jelmezt is. A mi személyes kedvencünk egy hatalmas unikornisfej volt.
A felnőttek közül inkább a hölgyek válogatnak jelmezt. Két típus jellemző: az egyik az anyuka, aki az egész családot szeretné egységes tematikában felöltöztetni, a másik pedig az a nő, aki magának keres feltűnőbb, kihívóbb darabokat.
- A hölgyek főként rendőr- és ápolónőjelmezeket keresnek. Emellett sok kiegészítő is fogy, főleg parókák és álarcok - meséli az eladó.
HercegNŐK is lehetünk
Ha az ember körülnéz az elegáns ruhadarabok között, a fantáziájára támaszkodva igazán egyedi ötletekkel állhat elő. Beöltözhetünk mesebeli hercegnőnek, de akár hollywoodi dívának is, aki épp most lépett le a vörös szőnyegről. A lehetőségek tárháza szinte végtelen: bársony vagy selyem, hosszú vagy rövid, klasszikus vagy modern fazonok közül válogathatunk.
Van, aki konkrét elképzeléssel érkezik a boltba, és ahhoz keres ruhadarabokat. Anna például sárkányvadásznak szeretett volna öltözni, ehhez keresett egy különleges felsőt, és végül meg is találta a megfelelőt.
Több üzlet komplett jelmezszetteket is kínál: ruha, paróka és álarc egy csomagban. A kalóztól az ananászig, a bohóctól a varázslóköpenyig szinte minden megtalálható. Ha pedig elég ügyesek vagyunk, maszkra sincs szükség: komplett arcfestő sminkszetteket is találtunk unikornis, kalóz vagy pillangó mintával. Csak egy kis ügyesség kell, és már kész is a farsangi arc.
Kezdődjön a farsangi időszak a minap.hu-n!
Elő a jelmezekkel, parókákkal és maszkokkal! Arra biztatjuk olvasóinkat, hogy küldjenek fotót farsangi jelmezükről.