Ugrás a tartalomra

A kupa az első, a döntőbe jutás

Létrehozva
A DVTK Magyar Kupa meccsen lép pályára. A Paksi FC vendége lesz a DVTK szerdán este.
Kép
Sajbán Máté Fotó: DVTK
Sajbán Máté, a DVTK játékosa az ETO FC elleni meccsről is szót ejtett. Fotó: DVTK

Indul a paksi hét a DVTK számára: a Diósgyőr szerdán 20:00-tól a Paksi FC vendége lesz a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, három nappal a két csapat tolnai bajnokija előtt, ugyanis szombaton 19:15-től az NB I-ben mérkőzik meg egymással a két fél.

A DVTK a múlt héten szombaton hazai bajnokin 1-1-re végzett a listavezető, a győri ETO FC ellen, másnap pedig kieső helyre csúszott, a Nyíregyháza SFC rántotta maga mögé a piros-fehéreket. A legutóbbi mérkőzésen csereként pályára lépett Sajbán Máté nyilatkozott a kupameccsre indulás előtt a Miskolc Televíziónak. 

– A legutóbbi meccs után szerintem mindenki úgy volt vele, hogy ez így talán jogos döntetlen volt, mert igaz, hogy a meccs végén voltak lehetőségeink, de azért a Győrnek is akadtak. Illetve a meccs elején azért ők fölényben játszottak, úgyhogy szerintem az 1-1 végül is igazságos döntetlen volt, ami innen nézve szerintem nem rossz – jelentette ki a támadó. – Hiányérzetünk az előtte lévő két meccsből adódik, igazából ugye Debrecenben is legalább egy pontot, de ott lehet, hogy egy győzelmet szalasztottunk el, és a Kisvárda ellen még inkább egy győzelmet adtunk le. Innen nézve a Győr meccsen visszahozhattuk volna valamit, de ha csak azt nézzük, akkor ott az egy pont az egy értékelendő pontnak számít. A hármat nézve viszont nem.

DVTK és a hiányérzet

Az interjú során szóba került az is, hogy a csatárnak az ETO FC elleni bajnoki hajrájában volt alkalma a gólszerzésre.

– Nyilván az a legjobb érzés, amikor gólt szerez valaki, és ott van a kapu előtt, és minél több helyzet alakul ki, és eredményes. De nem lehet mindent berúgni, szóval ez sem volt szerintem egy olyan könnyű szituáció, így visszanézve a kapus is jól zárta az szöget, én is egy kicsit kiszorított helyzetben voltam. Természetesen el lehetett volna lőni úgy is, hogy gól legyen, de nyilván itt most nem ez történt – mondta a támadó, majd így folytatta: – Ha kihagyunk egy helyzetet, akkor tovább kell menni és a következőt berúgni, nem lehet a múltban ragadni abban a helyzetben.

Kép
Sajbán Máté Fotó: DVTK
Sajbán Máté szerint az elmúlt időszakban jól ment a DVTK csapatának a Paksi FC ellen. Fotó: DVTK

Az ellenfélről

Az ellenfélről is kérdezték 30 éves játékost, illetve a kupa sajátosságáról, hogy egy meccsen dől el a továbbjutás.

– A Diósgyőr az elmúlt időben kifejezetten jó meccseket játszott a Paks ellen. Eredményes is volt, ugye ősszel is nyertünk – mondta Sajbán Máté. – Ez bizakodásra adhat okot, illetve azt gondolhatjuk, hogy valahogy tudjuk az ellenszerét ennek a játéknak. De egy kupameccs az teljesen különbözik a bajnokiktól. Itt ugye minden egy meccsen dől el, szóval nem lehet döntetlenre játszani, vagy hogy kihúzzuk a meccs végét, mert minél jobban telik az idő és nem helyezel nyomást az ellenfélre, illetve ők rád jönnek, akkor annál könnyebben csúszik szét a meccs és kapsz ki a végén, vagy esetleg olyan mentális állapotba érkezel a 11-es rúgásokra, hogy onnan már nehéz visszajönni. Ezért is fontos, hogy rendes játékidőben próbáljuk meg eldönteni ezt a mérkőzést. Főleg azért is ugye, mert három napra rá jön egy bajnoki és egy százhúsz perc azért nem lenne jó a csapatnak, főleg, hogy ugye a bajnokságban is nagyon fontos meccs lesz, ugyanígy a Paks jelen. De ugye most csak a kupára koncentrálunk, és itt a célunk a továbbjutás.

Kép
Sajbán Máté Fotó: DVTK
Sajbán Máté jelenleg a kupameccset tartja fontosabbnak. Fotó: DVTK

Melyik a fontosabb?

Ha ez sikerülne, akkor a március 4-i negyeddöntőben a Budapest Honvéd FC (NB II) - ESMTK (NB III) párharc győztesének vendége lenne a Diósgyőr. Kérdés, hogy mennyire fontos a kupaszereplés, a bajnoki bennmaradás kivívása mellett. 

– Szerintem most egyformán fontos mindkettő. Jelenleg még ott tartunk, hogy a kupameccsre és a kupára teljes gőzzel tudunk koncentrálni – mondta Sajbán Máté, aki az előző MK fordulóan kétszer is betalált a Szeged-Csanád GA ellen hazai környezetben 2-0-ra megnyert meccsen. – A bajnokság még úgymond teljesen nyílt, azért még van 12 meccs hátra, úgyhogy most teljesen a kupára koncentrálunk, és ugye ez egy célunk is volt a szezon előtt, hogy a döntőig legalább jussunk el. Erre most van egy jó esélyünk, amivel szeretnénk is élni. Nyilván gondolni kell közben a bajnokságra is, de én úgy gondolom, hogy jelenleg abban a helyzetben vagyunk, hogy még a kupa az első.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.