Ugrás a tartalomra

Mi már tudjuk, mikor lesznek ismét tízezrek Miskolc belvárosában

Létrehozva
Ismertté vált a IV. Miskolci Piknik időpontja.
Kép
Miskolci Piknik vasárnap
Fotó: Mocsári László

Épp, hogy lecsengett a 2026-os Kocsonyafesztivál hangulata, máris be tudunk számolni Miskolc következő nagy eseményéről.

Mint ismert, Miskolci Piknik néven néhány évvel ezelőtt útjára indult egy nagy volumenű, őszi gasztro- és kulturális fesztivál Miskolc belvárosában, amely Magyarország észak-keleti régiójának egyik legnépszerűbb rendezvényévé vált mára.

Ez egy szabadon látogatható városi fesztivál, ahol gasztronómiai élmények, bor- és sörkultúra, zenei programok, utcai programok és látványfőzések várják a közönséget Miskolc belvárosában.

Kép
Miskolci Piknik vasárnap

Az eseményt jellemzően szeptemberben rendezik meg, péntektől vasárnapig szokott tartani. A helyi éttermek kínálata mellett kézműves sörökkel, díjnyertes borokkal és különleges gasztro-élményekkel gazdagodhatunk a három nap során. A látványfőzéseken pedig sztárséfekkel találkozhatunk, például Rácz Jenő és a Street Kitchen csapata főznek a közönség előtt.

Több színpadon koncertek és DJ-fellépések is várják a közönséget.

A Miskolci Piknik tehát egy szezonális, ingyenes, gasztronómiai és zenei fesztivál, amely Miskolc belvárosát három napra élettel tölti meg, finom ételekkel, italokkal, koncertprogramokkal és családi programokkal.

Kép
Miskolci Piknik szombat

A szervezők már létrehozták a 2026-os esemény közösségi oldalát, innen megtudhatjuk, hogy idén szeptember 18–20. között hangolják ismét ízekre Miskolcot.

„Negyedik alkalommal jön a Miskolci Piknik, a régió legnagyobb gasztronómiai fesztiválja. További programok és részletes információk hamarosan” – írták.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.