Ugrás a tartalomra

A tényleges és a látens negyedik összecsapása

Létrehozva
Újabb Paksi FC - DVTK meccset rendeznek. Ezúttal bajnokin lesz a tolnaiak vendége a DVTK.

A labdarúgó NB I 22. fordulójában, szombaton 19.15-ől Paksi FC – DVTK mérkőzést rendeznek. 
A két csapat szerdán este szintén egymás ellen játszott, ugyancsak Pakson, és a Diósgyőr teniszeredménnyel búcsúztatta a kupa címvédőjét, 6-2-re nyerve. A meglepő eredménnyel a DVTK bejutott a legjobb 8 közé az MK-ban (márciusban az NB II-es Budapest Honvéd vendégeként küzdenek majd a négy közé jutásért), de a bajnokságban nem állnak ilyen jól a piros-fehérek, a 12 csapatos mezőnyben a 11., kieső helyen szerénykednek. Tolnai ellenfelük jóval jobban ment eddig az NB I-ben, a dobogóért állnak harcban, attól 2 pontra lemaradva, a negyedikek.
És ha már negyedik hely. A két csapat szerdai meccse után, az M4sport televíziós csatornának ezt nyilatkozta a DVTK vezetőedzője, Vladimir Radenkovic:
„Egyáltalán nem lehetünk boldogok a bajnoki helyezésünk miatt, ha mindenki folyamatosan rendelkezésre állt volna, akár az első négyben is állhatnánk, de bátran nézünk előre, így, hogy lassan visszatér mindenki és egységessé válik a csapat.”
Érdekesség, hogy 2025. november 8-án, amikor az NB I 13. fordulójában, a Zalaegerszegi TE FC vendégeként 2-0-ra kikapott a Diósgyőr, a szerb szakvezető akkor is arról beszélt, hogy a DVTK-nak a bajnokság négy legjobb csapata között kellene lennie.

Kép
DVTK - ETO 1-1 (0-1)
Lamin Colley (pirosban), a DVTK támadója szerdán két gólt szerzett Pakson. Fotó: Mocsári László

A DVTK esélyei

A szerdai mérkőzés megfelelő alapot ad az optimizmusra a piros-fehéreknél, és a diósgyőri szurkolók is kíváncsian várják, hogy mit hoz a Paksi FC és a DVTK újabb összecsapása. Ugyanis a Diósgyőrre nagyon ráférne már egy siker, hiszen az NB I-ben öt forduló óta nyeretlen a csapat, legutóbb tavaly december 6-án sikerült győzni (akkor a Nyíregyháza SFC-t múlták felül, hazai környezetben, 2-0-ra).
Persze ez a mostani meccs biztos, hogy más lesz, mint a szerdai. Emlékeztetőül: a kupacsata előtt mindkét szakvezető 6-6 játékost cserélt ki a múlt hétvégi bajnoki kezdőcsapatából, és most biztos, hogy egyfajta visszarendeződés következik. A Diósgyőr részéről ezt az is indokolja, hogy fiatal percek számába kellene bedolgozni, úgyhogy várhatóan Szakos Bence és Babos Bence visszatér a kezdőcsapatba. Pető Milán viszont valószínűleg azért nem, mert a gentlemen's agreement keretében, a Paksi FC által a DVTK-nak kölcsönadott játékost nem szerepeltetik az övéi ellen.
– A bajnoki egy másik mérkőzés lesz, de hiába lesz más, ellenfelük nem fog eltérni attól a stílusától, amit eddig követett – nyilatkozta Vladimir Radenkovic, a DVTK edzője, az újabb meccsről. – Számomra nagyon szimpatikus ez a játékmód, sok lövést, sok akciót vezetnek a paksiak, így nem könnyű ellenük játszani. A kupameccs előtt a saját stábom tagjaitól nagy segítséget kaptam, amit ezúton is köszönök, mindenki jól végezte a munkáját, ezért is tudtunk eredményesek lenne a kupameccsen. A bajnokin is nagyon jó mérkőzésre számítok, pontért térünk vissza. Tudjuk, hogy a Paksi FC szeretne javítani, meglátjuk, hogy egyik, illetve másik csapat közül melyiknek sikerül elérnie a célját.

Várható kezdő

A DVTK várható kezdőcsapata: Sentic – Szakos, Szatmári, Bárdos, Bokros – Vallejo, Esiti – Babos B., Croizet, Sajbán (Varga Z.) – Colley.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.