Ugrás a tartalomra

Jótékonysági bállal támogatták idén is a vakokat és gyengénlátókat

Létrehozva
Szombaton tartotta hagyományos, közös farsangi jótékonysági bálját a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Első Miskolci Lions Klub a Népkerti Vigadóban.
Kép
bokik_lions002.JPG
Fotók: magánarchívum

A vendégeket Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Kisgergely Zsolt, a Lions Klub soros elnöke köszöntötte.

A Ködmön Formációs Táncegyüttes néhány kedvcsináló tánc bemutatásával nyitotta meg a bált, melynek zenekara idén a Pesty Party Showband volt.

Kép
BOKIK bál

A tombola ez alkalommal is jótékony célokat szolgált, a bevételt a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Egyesülete részére ajánlották fel. Az összegből folytatódik Miskolc forgalmasabb pontjain a közlekedési jelzőlámpák távirányítós berendezésekkel való felszerelése.

A bálon a hagyományokhoz hűen kamarai díjakat is átadtak az arra érdemes vállalkozóknak:

BOKIK Támogatói díj: Kocsis Károly, a Miskolci Akadémiai Bizottság elnöke, Széchenyi-díjas magyar geográfus. Egyetemi tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem földrajz-biológia szakán fejezte be 1984-ben. 1999-től a Miskolci Egyetem tanára. 2000-től 2011-ig tanszékvezető, 2007-től a Műszaki Földtudományi Kar Földrajz–Geoinformatika Intézetének igazgatója. A 2023-mal kezdődő hároméves ciklusra a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökévé választották. 2024-ben – már elnöksége idején – hirdették meg első ízben a MAB támogatásával az észak-magyarországi kereskedelmi és iparkamarák az „Észak-magyarországi Innovációs díj” pályázatot, amelyet azóta minden évben meghirdetnek az alapítók. Kocsis Károly együttműködését, a kamarának és a vállalkozóknak nyújtott szakmai segítségét a BOKIK Támogatói díjjal ismerte el és köszönte meg.

Kép
BOKIK bál

BOKIK Cégvezetői díj: Mohácsi Gábor, az Erzsébet Fürdő Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A miskolci Erzsébet Fürdő Gyógyászati- és Szűrőközpont Magyarország egyik legátfogóbb szolgáltatását nyújtó magán-egészségügyi intézménye. Az elmúlt években új gyógyászati helyszínekkel és új szolgáltatásokkal bővült, és ez a fejlődés napjainkban is folyamatos. 2025-ben megkezdődött egy irodaház komplexum felépítése az Erzsébet téren, amely várhatóan az év végén fejeződik be. Mohácsi Gábor a fejlesztések megálmodója és motorja, továbbá elkötelezett lokálpatriótaként fontosnak tartja a közösség szolgálatát is. Ennek bizonyítéka, hogy a BOKIK-ban is feladatot vállalt, 2025-ben az Egészségügyi és Szolgáltató osztály elnöke lett. Ebben a minőségében aktív szerepet tölt be a kamara ikonikus rendezvényének, a Kézműves Kupának a megújításában. Miskolc város egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztéséért végzett munkáját, a kamara tevékenységének aktív támogatását a BOKIK Cégvezetői díjjal köszönte meg.

Kép
BOKIK bál

BOKIK Vállalkozói díj: Turba Attila, a Bodrogolaszi Rugógyártó Kft. ügyvezetője, valamint Huszág Lajos, a sátoraljaújhelyi székhelyű DROP-IN Kft. tulajdonos ügyvezetője.

Turba Attila a céget 1997-ben alapította, majd 20 év folyamatos fejlődést követően – egy hároméves generációváltó időszak után – 2020-ra a családi vállalkozás második generációs tulajdonosai vették át a stafétát az alapítóktól. A Bodrogolaszi Rugógyártó Kft. mára Magyarország egyik legpatinásabb rugógyártó családi vállalkozása. A társaság 2002 óta tagja a BOKIK-nak, és aktívan részt vesznek az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter munkájában is. Turba Attila ügyvezető, valamint a cégvezetés kiemelkedő tevékenységét a BOKIK Vállalkozói díjjal ismerte el.

Huszág Lajos, a sátoraljaújhelyi székhelyű DROP-IN Kft. tulajdonos ügyvezetője. A cég 1990-től működő, szállodai szolgáltatást végző vállalkozás. A társaság üzemelteti a sátoraljaújhelyi Magas-hegy lábánál található Hunor Hotelt, amely a zempléni térség egyik legjobban felszerelt wellness szállása. A Kft. 2000 óta önkéntes kamarai tag, és 2013 óta aktívan bekapcsolódtak a tanulóképzésbe is. Színvonalas gyakorlati felkészítést biztosítanak a diákoknak, akik közül sokan szakmai versenyeken is részt vesznek. Jelenleg 12 tanulójuk van: szakács, pincér-vendégtéri szakember és vendégtéri szaktechnikus szakmákban. A pályaorientációban is számíthat rájuk a kamara, fogadnak céglátogató csoportokat, és aktív kiállítói voltak a Zempléni Szakmai Napnak is. A kamara Huszág Lajos tulajdonos ügyvezető tanulóképzés terén végezett tevékenységét és a kamarai munkában való közreműködését Vállalkozói díjjal köszönte meg.

Ez is érdekelhet

Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.