Ugrás a tartalomra

Országos döntő a Földesben: a legjobbak versenyeznek Miskolcon

Létrehozva
Két napon át zajlik a XXVII. Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny döntője a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumban.
Kép
XXVII. Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny. Fotó: Osztie Tibor
Két napon át zajlik a XXVII. Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny a Földes Ferenc Gimnáziumban. Fotó: Osztie Tibor

A pénteki napon 11 órától kétórás írásbeli fordulóval kezdődött meg a megmérettetés. A döntőbe jutott diákok az ország minden részéből érkeztek, hogy összemérjék tudásukat.

Fajismeret és problémamegoldás

Nem először vesz részt a versenyen Imre Veronika Erzsébet, a Földes Ferenc Gimnázium diákja. Idén is nagyon sokat készült, ezért reméli, hogy ismét jó helyezést ér el. Sokat gyakorolt, olvasott és tanult a versenyre.

Szepesiné Medve Judit, az intézmény biológia-kémia szakos tanára és a verseny főszervezője elmondta: immár huszonhetedik alkalommal rendezik meg a versenyt, tisztelegve az egykori tudóstanár, Dr. Árokszállásy Zoltán emléke előtt. A verseny célja a biológiából tehetséges diákok felfedezése és a tehetségek gondozása.

- A verseny első részeként fajfelismerési tesztet írnak a résztvevők, amely során növény- és állatfajokat kell azonosítaniuk. Ezt követi egy 120 perces írásbeli feladatsor. Másnap kerül sor a szóbeli fordulóra, ahol a versenyzők tételt húznak, és az elméleti kérdések mellett problémamegoldó feladatot is meg kell oldaniuk - mondta Szepesiné Medve Judit.

A versenyen három korosztály méri össze tudását: a 7–8. évfolyamos általános iskolások, a 9–10. évfolyamos, valamint a 11–12. évfolyamos középiskolások. Az idei témák között szerepel a Duna–Dráva Nemzeti Park és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élővilága, Magyarország legismertebb gombái, valamint a Föld globális környezeti problémái.

Kép
XXVII. Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny döntő. Fotó: Osztie Tibor
A döntőben 88 diák méri össze tudását. Fotó: Osztie Tibor

Országossá nőtte ki magát

Fazekas Róbert, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, az ország minden pontjáról érkeztek diákok a versenyre. Rekord létszámú, mintegy 900 iskolás nevezett az első fordulóra, a most zajló döntőbe 88-an kerültek be.

- Az elmúlt 27 évben folyamatosan gazdagodott és gyarapodott a verseny. Az első városi biológiaversenyből mára országossá nőtte ki magát. Igen kedvelt versenyről beszélhetünk, ráadásul a továbbtanulók számára plusz pontokat is jelent az itt elért eredmény - emelte ki az intézmény vezetője.

A programot kísérőrendezvények is színesítették: Kaszás Tamás A kezdet című fotókiállítása, valamint Vetlényi Dávid Darwin nyomában – Ecuador, Galápagosz-szigetek című előadása.

Kép
Kaszás Tamás A kezdet című fotókiállítása. Fotó: Osztie Tibor
Kaszás Tamás: A kezdet című fotókiállítása. Fotó: Osztie Tibor

Szombaton jön a szóbeli: a fődíj egy Dodó bronzszobor

A Földes Ferenc Gimnáziumban zajló XXVI. Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny szombaton szóbeli fordulóval folytatódik. Ezután hirdetik ki a győzteseket.

Medve Judit elárulta, hogy a döntő minden résztvevője és felkészítő tanára emléklapot és könyvjutalmat vehet át, a kiemelkedően teljesítők pedig oklevelet is kapnak. A zsűri a legeredményesebb versenyzőt a Miskolci Állatkertészeti Kultúráért Alapítvány által felajánlott bronzból készült Dodó galamb szoborral jutalmazza.

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.