Ugrás a tartalomra

A siketlimpiai bajnok is ott lesz

Létrehozva
A Miskolci Egyetemen újra megtartják a Magyar Parasport Napját.
Kép
Gál Nikolett siketlimpiai bajnok. Fotó: magánarchívum
Gál Nikolett siketlimpiai bajnok is szerepel a parasport napi rendezvényen. Fotó: magánarchívum

A felsőoktatási intézmény sportközpontja szervezi a programot, amelyre február 25-én, szerdán 9 óra 30 perc és 13 óra között kerül sor az egyetem üveg előcsarnokában és díszaulájában. Megnyitót prof. dr. Horváth Zita rektor mond, majd pódium beszélgetés következik Hasonlóságok és különbségek a parasportban címmel. A moderátor dr. Lubinszki Mária, egyetemi docens, sportpszichológus lesz, a résztvevők között láthatjuk és hallhatjuk Gál Nikolett 100 méteres gátfutó siketlimpiai bajnokot, a Miskolci Egyetem sportszervező szakos hallgatóját és Gergely István kerekesszékes vívót, kosárlabdázót és úszót, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének elnökét.

Jó tudni
A Magyar Parasport Napját évente február 22-én ünneplik. A dátum választása szimbolikus, hiszen 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézmény falai között. A Paralimpiai Játékok a világ egyik legnagyobb nemzetközi sporteseménye fogyatékkal élő sportolók számára. Az esemény két részre, a nyári és a téli paralimpiai játékokra oszlik, amelyek az olimpiai játékokat követően ugyanazon a helyszínen zajlanak. Az első hivatalos Paralimpiai Játékokat 1960-ban Rómában rendezték 23 ország 400 sportolójának részvételével. A Téli Paralimpiát pedig először 1976-ban Svédországban tartották. Az események azóta négyévente zajlanak, és jelentős fejlődésen mentek keresztül mind a résztvevők számát, mind az elérhető sportágakat tekintve. A siketlimpia négyévente, az olimpiát követő évben a siketek nemzetközi sportszövetsége, az International Committee of Sports for the Deaf által rendezett világjáték. Nyári és téli változata is van.

Ez is érdekelhet

Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.