Ugrás a tartalomra

A böjt lehetőség, hogy növekedjünk a Szeretetben

Létrehozva
Hamvazószerdán elkezdődött a negyven napos nagyböjt, ami a Krisztusban való megújulásra inspirálja a böjtölőket húsvét ünnepe előtt.
Kép
Szedmák Zoltán atya. Fotó: Osztie Tibor
Szedmák Zoltán atya, a Mindszenti templom káplánja. Fotók: Osztie Tibor

A legelső és máig a legnagyobb keresztény ünnep a húsvét, amikor Krisztus feltámadását ünnepeljük. Erre készít fel a hamvazószerdán, azaz február 18-án elindult 40 napos nagyböjt, ami bűnbánati idő az egyházban, melynek liturgikus színe a lila. Ez arra az időszakra emlékeztet, amikor a Megváltó negyven napra elvonult a pusztába imádkozni, mielőtt megkezdte nyilvános misszióját. 

- Kezdetben nem volt más ünnepe Jézus követőinek, mint a húsvét. Viszont eleinte a keresztények nem 40 napos, hanem rövidebb böjtöt tartottak. Ezt csak később hosszabbították meg és számoltak vissza húsvétvasárnaptól hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig, amiben a vasárnapok nincsenek benne, hiszen minden vasárnap húsvétot idézi fel - mondta Szedmák Zoltán atya, a miskolci Mindszenti plébánia káplánja.

Jézus szenvedéseire emlékeztet

Megemlítette, hogy a farizeusoknak feltűnt még Jézus életében, hogy nem böjtöltek a tanítványai. Erre a Messiás így válaszolt: 

Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. (Mk. 2,19-20)

- idézte az atya.

- Ebből fakadt az, hogy kezdetben a böjt mindössze 40 órás volt, ami nagypéntektől, Isten Fia kereszthalának napjától húsvétvasárnapig tartott, mert a tanítványok úgy gondolták, hogy ez az az időszak, amikor nincs velük a vőlegény, hiszen a sírban fekszik – magyarázta. 

A kiengesztelődés ideje

Kiemelte, a nagyböjt célja: a megújulás Krisztusban és a szeretetben való növekedés, azaz az Életre való meghívás. Ennek lényeges része a kiengesztelődés Istennel, a teremtett világgal, embertársainkkal és önmagunkkal, vagyis a bocsánatkérés és a megbocsátás, ami végső soron örömet ad. 

Kép
Szedmák Zoltán atya a Mindszenti templom hamvazószerdai szentmiséjén. Fotó: Osztie Tibor
A kiengesztelődést Isten kezdte azzal, hogy elküldte a Fiát

- Húsvétkor azt ünnepeljük, hogy Krisztusban Isten megbocsátotta a bűneinket és visszaadta az örökéletnek a lehetőségét. A nagyböjt erre készít fel minket, amikor Megváltónk példáját követjük a kiengesztelődésben. A böjti időben többen jönnek gyónni, ami ilyenkor különösen fontos. Mivel a bűn nemcsak az Istennel, de az emberek közösségével, sőt az önmagunkkal való kapcsolatot is rombolja, ezért a kiengesztelődés és bűnbánat egyben az egyház közösségével való kapcsolatrendezés is. Ennek része, hogy leszámolunk olyan szokásokkal, amelyek nem építőek – részletezte a Mindszenti plébánia káplánja. 

A böjt nem fogyókúra

Hangsúlyozta, a böjtöt nem szabad összekeverni a fogyókúrával és teljesítményorientálttá tenni, ugyanis nem önmagunknak, hanem Istennek kellene a fókuszban maradnia. Ez tesz igazán alázatossá és hálássá. 

- Jellemző böjti gyakorlat, hogy valaki elhagyja valamelyik étel, például a hús fogyasztását és mellette sokat sportol. Ebben óhatatlanul megjelenik egyfajta teljesítmény. Szerintem azért rossz megközelítés, ha már az elején irreális célokat tűzünk ki és bakancslistát készítünk, mert akkor előfordulhat, hogy amikor szembesülünk az első kudarcokkal, feladjuk az egész böjtölést. Valójában azonban a böjt szeretetből hozott áldozat egy magasztosabb célért – hívta fel a figyelmet Szedmák Zoltán atya. 

Örömteli találkozás Istennel

Rámutatott, a nagyböjt sokkal inkább hasonlít egy utazásra, amiben a Teremtő vezet bennünket, de nem tudjuk előre kiszámítani minden egyes pillanatát. 

- Jobb kisebb, de konkrét célokat kitűzni, mint például több időt tölteni Istennel. Ebben sokat segíthetnek a jellemzően pénteki napokon tartott keresztúti ájtatosságok, a hosszabb imaidő, a gyakoribb gyónás, vagy egy lelki olvasmány elkezdése – ajánlotta.

Kép
Hamvazószerda
Szentmise hamvazószerdán a Mindszenti templomban

Hozzátette, a keresztúti ájtatosságokon kívül még a hamvazószerdai hamvazás az, ami nagyobb indítást ad a nagyböjthöz. Emellett érdemes lelkigyakorlatokon részt venni, illetve közösségben böjtölni, mert akkor a tagok tudják egymást bátorítani. 

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Javítani a lyukói életlehetőségeket – közel 1 milliárdos program kezdődött Miskolcon
Miskolc
Elindult az „Együtt Lyukóért!” című projekt megvalósítása.