Ugrás a tartalomra

Megtartotta alakuló ülését a MiDÖK

Létrehozva
A diákok közgyűlésére 19 miskolci iskola delegálta képviselőit. A Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖK) negyedévente tervez hasonló alkalmakat.
Kép
diakonkormanyzat_ulese_20260223-ot-7.jpg
A diák önkormányzatban a megválasztásuk óta folyamatos a szervezőmunka: az elnökség tagjai hetente járnak be a városházára egyeztetésekre. Fotó: Osztie Tibor

Mint ismert, a diákképviseleti választást még novemberben tartották meg, ahol 49 választó vett részt. Ekkor választották meg Szombaty Benedeket diákpolgármesternek, valamint az elnökséget, amelynek hat tagja a mostani alakuló közgyűlésen is jelen volt. 

Ahogy azt az ifjú városvezetőtől a Miskolc Televízió megtudta, a megválasztás óta folyamatos volt a szervezőmunka: az elnökség tagjai hetente járnak be a városházára egyeztetésekre, ami jelentős idő- és energiaráfordítással jár.

Kép
img_20260223_095746.jpg

A közgyűlés egyik legfontosabb napirendi pontja a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) ismertetése és elfogadása volt. A diákönkormányzat az elmúlt időszakban strukturális változásokon ment keresztül, megváltozott szervezeti felépítéséhez igazították a dokumentumot.

A tervezetet előzetesen megküldték az iskoláknak véleményezésre. Az SZMSZ elfogadása az együttműködés alapját jelenti, és a megújult működési kereteket rögzíti.
A közgyűlésen bemutatták és megszavazták a MiDÖK bál témáját is: a képviselők három, előzetesen kidolgozott „szuper téma” közül választhattak. Emellett szó esett stábtagok toborzásáról is, hiszen a szervezet munkájába további segítőket szeretnének bevonni.

Kép
diakonkormanyzat_ulese_20260223-ot-17.jpg

Szombaty Benedek stábunknak elmondta: hatalmas megtiszteltetés számára a tisztség betöltése, ugyanakkor komoly felelősséggel és munkával jár. A jövőbeni tervek között szerepel egy nemzetközi diáktalálkozó megszervezése, valamint belföldi együttműködések és tárgyalások kezdeményezése más városok diákönkormányzataival is.

A közgyűlés végén napirenden kívüli felszólalásokra is lehetőséget biztosítottak, ami teret adott a képviselők észrevételeinek, javaslatainak megfogalmazására, tovább erősítve a szervezet demokratikus működését.

Kép
img_20260223_091159.jpg


 

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.