Ugrás a tartalomra

Nem maradnak éjszakára

Létrehozva
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Preview Image
Egy korábbi Wass Albert est a magyar kultúra napján. Fotó: Minap-archív

A rendezvényt az Avasi Református Gyülekezet gyülekezeti termébe (Papszer 14.) szervezték, hagyományosan évek óta Wass Albert február 17-i halálának évfordulójához közeli vagy február utolsó hétvégéjére.

– Ez már nem az első ilyen alkalom, sőt, több mint egy évtizedes hagyománya van nálunk – mondta Petróné Nyíri Zsuzsanna, szervező. – A Wass Albert-maraton 2004-ben indult útjára Debrecenből, hogy népszerűsítse az író munkásságát, és 2009-től minden évben megrendezik a Kárpát-medencében, sőt azon kívül is. Tudok róla, hogy Angliában is van egy lelkes magyar hölgy, aki a mai napig életben tartja ezt a kezdeményezést, és úgy hallottam, más országokban, például Finnországban is volt már rá példa. Ez is mutatja, hogy egy élő, határokon átívelő kezdeményezésről van szó.

Miskolcon 2011-ben csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz.

Vásárhelyi József presbiter testvérünk és a felesége, Éva révén tarthattuk meg mi is a programot. Ők vállalták fel akkor a szervezés oroszlánrészét. Amikor helyszínt kerestek, a gyülekezet vezetése azonnal igent mondott, nyitott szívvel fogadták az ötletet, így azóta minden évben nálunk zajlik ez az esemény. Számomra ez külön öröm, mert nemcsak egy irodalmi programról beszélünk, hanem egy gyülekezeti közösség által befogadott, támogatott alkalomról – mondta. 

Mindig mindenki kivette a részét

Az első években valóban 25 órán keresztül, megszakítás nélkül olvasták fel Wass Albert műveit. 

– Annak idején péntek este elkezdtük, és szombat estig tartott. Éjszaka is volt felolvasás, ami különleges, csendes, meghitt hangulatot adott az egésznek. A covid azonban ezt a formát megtörte, és azóta inkább néhány órás, sűrített, zenével kísért irodalmi estként rendezzük meg. Így könnyebben vállalható mind a fellépők, mind a hallgatóság számára, és ezért egyre több település csatlakozik ehhez a formához. Mostanra több tucat, jelenleg 56 helyszín jelentkezett, ami azt jelzi, hogy él az igény az ilyen jellegű alkalmakra – árulta el Petróné Nyíri Zsuzsanna, aki hozzátette, tavaly Vásárhelyi Éva átadta neki a stafétabotot. – Ez számomra nagy megtiszteltetés és egyben felelősség is. Ő úgy érezte, hogy most már fiatalabbaknak kell továbbvinni a szervezést, de nem vonult teljesen a háttérbe: most is aktívan segít. A korábbi szervező készíti az apró ajándékokat, idézetes kavicsokat, gyertyákat, könyvjelzőket, amelyeket a résztvevők örömmel visznek haza emlékbe.

– Ezek az apró tárgyak is azt mutatják, hogy ez az est nemcsak egy program, hanem szívből jövő szolgálat – fogalmazott az új szervező, aki mellett Hangóné Birtha Melinda is szervező. 

Wass Albert mellett mások is 

A program elején mindig megemlékeznek a kezdeményezésről és annak céljáról, majd következik egy szervezettebb rész. 

– Fellép a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes, amelynek én vagyok a vezetője, részt vesz az Éltető Lélek Irodalmi Kör, és meghívtuk a Miskolci Pincék Dalárdáját is, amely egy férfikórus. Tavaly is jöttek, és csodálatos, erőteljes hangzásukkal igazi színfoltjai voltak az estnek. A férfikari megszólalás ma már ritkább, ezért külön öröm számunkra, hogy elfogadták a meghívást. A zene és az irodalom együtt különleges atmoszférát teremt – beszélt a hangulatról.

Kép
Miskolci Örömhír Kamaraegyüttes az Avasi református templomban. Fotó: Minap-archív

Mint azt Petróné Nyíri Zsuzsanna elmondta, bárki mehet felolvasni, és már nem kizárólag Wass Albert műveiből lehet választani, hanem bármely magyar írótól vagy költőtől. 

– Erdélyi szerzők, például Nyírő József művei gyakran elhangzanak, de Fekete István és más klasszikusok, sőt kortárs szerzők is előkerülnek. Novellák, regényrészletek, versek kapnak helyet, ki-ki a szíve szerint választ. A regényeket nyilván nem tudjuk teljes egészében felolvasni, de egy-egy részlet is sokat adhat – mondta. 

Vendéglátással egybekötve 

A résztvevők között inkább a középgeneráció és az idősebbek vannak többségben, fiatalok kevesebben, de jelen vannak. 

– Férfiak és nők egyaránt olvasnak, teljesen vegyes a társaság. A közönség soraiban is sokan ülnek, nem kötelező felolvasni, sokan egyszerűen csak hallgatni jönnek, és ez így van jól. Úgy gondolom, azért érdemes eljönni, mert az irodalom mellett közösséget is építünk – nyilatkozta. 

Szó esett arról is, hogy a résztvevők házisüteményeket visznek az alkalomra, a házigazdák teát főznek, az est végén pedig beszélgetnek. 

– Vannak, akikkel évente egyszer itt találkozom, mégis fontos részei az életemnek. Ez egy bensőséges, lélekemelő alkalom, ahol meg lehet állni, el lehet csendesedni, és a magyar irodalom értékeire figyelni. Számomra ez mindig feltöltődést jelent. Igyekszünk méltó módon folytatni azt, amit az előttünk járók elkezdtek. Örülünk, ha minél többen eljönnek, és annak is, ha hírt adnak róla, mert számunkra az a legfontosabb, hogy ez a hagyomány éljen tovább, és évről évre újra megtöltse a gyülekezeti termet tartalommal, szóval, zenével és találkozásokkal – mondta.

Kép
Wass Albert felolvasó est, plakát. Forrás: Miskolc-Avasi Református Egyházközség Facebook
Forrás: Miskolc-Avasi Református Egyházközség Facebook

Ez is érdekelhet

Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Javítani a lyukói életlehetőségeket – közel 1 milliárdos program kezdődött Miskolcon
Miskolc
Elindult az „Együtt Lyukóért!” című projekt megvalósítása.