Ugrás a tartalomra

Újraaszfaltozzák Miskolc fő közlekedési ütőerét

Létrehozva
Az állami utak mellett a miskolci közúthálózat aszfaltozásának is nekikezdenek a következő hónapokban.
Kép
Útfelújítás. Fotó: Mocsári László
Újraaszfaltozzák a 3-as és 26-os főutat. Fotók: Mocsári László

A 3-as és a 26-os főút miskolci szakaszainak komplett felújítása hétfőn kezdődik. A jelentős, mintegy 2,3 milliárd forintos összértékű beruházásról pénteken reggel tartottak sajtótájékoztatót a miskolci belvárosban.

Peiker Tamás, a Magyar Közút vármegyei igazgatója elmondta, a közel 10 kilométeres utat három részre osztották, ezeket három kivitelező fogja felújítani. 
Az első szakasz a Pesti úttól a turbó körforgalomig tart. Itt a kivitelező Dynamic Út Kft. – párhuzamosan az ÉRV Zrt. ivóvízvezeték-cseréjével – előbb az autóbuszöblöket újítja fel, majd amikor végeztek a csőcserével, akkor megkezdik a nagyobb léptékű felújítást: felmarják a burkolatot, megemelik az aknákat, cserélik a szegélyeket.

Kép
Peiker Tamás, Magyar Közút. Fotó: Mocsári László
Peiker Tamás, a Magyar Közút vármegyei igazgatója. Fotók: Mocsári László

A turbó körforgalomtól a Mento Kft. veszi át a munkát. Ők a Búza térig újítják fel az aszfaltcsíkot. Ez a munka már március 2-án, hétfőn megkezdődik, a buszöblök felújításával.

A harmadik szakasz kivitelezéséért a HE-DO Kft. felel. Ők a 26-os főúton, a Makropolistól a város határáig aszfaltoznak majd. Itt egyelőre nem kezdik meg a munkát, hogy ne alakuljanak ki giga dugók a miskolci belvárosban.

– Ezúttal is szeretném kérni a közlekedők türelmét; egy ekkora volumenű felújításnál elkerülhetetlen, hogy torlódások alakuljanak ki, de kérünk mindenkit, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat a bevezetett korlátozásoknak megfelelően – emelte ki Peiker Tamás.

Összhangban

Lőrinc Ákos, az ÉRV vezérigazgatója elmondta, a tavaly befejezett első szakasz után folytatják az ívóvízvezetékek felújítását, hiszen – mint fogalmazott – nemcsak az érintett útszakasz, de az alatta futó vezeték is „stratégiai fontosságú”, melynek cseréjét a Magyar Közúttal összhangban végzik el.

Kép
Lőrincz Ákos útfelújítás sajttáj. Fotó: Mocsári László
Lőrinc Ákos, az ÉRV vezérigazgatója

– Körülbelül másfél kilométer vezetéket újítunk fel, ezek biztonságos működése kiemelt fontosságú számunkra – hangoztatta a vezérigazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy a munkát március 4-én, szerdán kezdik meg.

Komplett újraaszfaltozás

– Hosszú előkészítő munka, rengeteg egyeztetés és személyes közbenjárásom eredményeként indulhat el a 3-as és a 26-os főút miskolci szakaszainak felújítása – mondta Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő.

Kép
Csöbör Katalin útfelújítás. Fotó: Mocsári László
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő fontos mérföldkőnek nevezte az útfelújítást

A politikus fontos mérföldkőnek nevezte Miskolc közlekedésének történetében az útszakasz felújítását, ami – mutatott rá – megérett a felújításra.

Egy komplett újraaszfaltozásról beszélhetünk – emelte ki.

Tervszerűen és ésszerűen

Tóth-Szántai József polgármester megköszönte a kormány támogatását és az országgyűlési képviselő „szívós munkáját”, aminek hála megkezdődhet végre az újraaszfaltozás.

– Másfél éve van Miskolcnak új városvezetése, ebben az időszakban nagyon sok olyan dolognak kezdtünk neki, ami az elmúlt évtizedekben nem végeztek el. Igyekszünk tartani a miskolciaknak tett ígéreteket. Tervszerűen, ésszerűen és logikusan próbálunk haladni, tehát az aszfaltozást meg kell, hogy előzze a víziközmű-hálózatok cseréje. Ezt már a város több pontján megkezdte az ÉRV – mondta.

Kép
3_as_utfelujitas_sajtotaj_260227ml-14.jpg
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is jelentősnek tartja a beruházást

A városvezető kérte az autósok türelmét, hiszen „már látszik a fény az alagút végén”, hamarosan egy jobb minőségű aszfalton autózhatnak majd keresztül Miskolcon. Az esetleges kellemetlenségekért előre elnézést kért, hozzátéve: folyamatosan tájékoztatják majd a lakosságot az aktuális munkákról.

Hozzátette: az állami utak mellett nekikezdenek a miskolci közúthálózat aszfaltozásának is a következő hónapokban.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.