Ugrás a tartalomra

Végre megújulnak a miskolctapolcai rendelők

Létrehozva
Az előző városvezetés által az elmúlt években elhanyagolt, így életveszélyessé vált miskolctapolcai rendelőintézet felújítása, sőt kibővítése hamarosan elkezdődhet.
Kép
avasi_egeszseghaz_260227ml-6.JPG
Az avasi egészségház. Fotó: Mocsári László (illusztráció)

A 350 millió forintos beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás már folyamatban van.

- A miskolctapolcai gyermek és felnőtt rendelőket nemrégiben – ideiglenesen - áthelyeztük az Avas városrészben található modern, minden igényt kielégítő Egészségházba – fogalmazott Bajusz Gábor, a terület önkormányzati képviselője, a miskolci FIDESZ frakcióvezetője. 

- Ennek oka az volt, hogy az előző városvezetés öt éven át nem foglalkozott ezzel az egészségügyi intézménynek otthont adó épülettel. Pályázati úton rendelkezésükre állt ugyan a forrás, de lemaradtak a benyújtási határidőről. Nekünk azért kell felújítanunk, mert gázszivárgás és az elektromos hálózat állapota miatt életveszélyessé vált. Beáztak a falak, feljött a csatornavíz, ezer sebből vérzik az épület. Ezt a halaszthatatlan lépést a dolgozók és a betegek egészségének védelmében kell megtennünk, hiszen ilyen körülmények között nem lehet sem dolgozni, sem pedig orvoshoz járni. A beruházásra megvan a pénz, a tervek is elkészültek, a közbeszerzés már folyamatban, így hamarosan elkezdődhet a munka Miskolctapolcán. Ebben a ciklusban, 350 millió forint ráfordítással felújítjuk, sőt kibővítjük a rendelőt. A Védőnői Szolgálatnak egy új épületrészt alakítunk ki, közvetlenül az orvosi rendelő mellett - ismertette a képviselő.

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.