Ugrás a tartalomra

Gyógyulás bábterápiával

Létrehozva
Új terápiás lehetőséget próbálhattak ki a fogyatékossággal élő fiatalok a Szimbiózis Alapítvány Váltó utcai intézményében szerdán, ahol a résztvevők játékos formában, bábokkal tanulhatták meg kifejezni érzéseiket és gondolataikat.
Kép
szimbiozis_babterapia_20260304-ot_08.jpg
Bábterápiával gyógyítanak. Fotó: Osztie Tibor

A bábterápiát a miskolci önkormányzat és a Szimbiózis Alapítvány közösen valósítja meg az „Együtt egymásért!” című TOP Plusz pályázat keretében. A százhúsz perces foglalkozásokat hetente két-három alkalommal tervezik megtartani. A szerdai esemény a bábok kiosztásával kezdődött, volt akinek a kutyus, másnak a maci tetszett jobban, de a malacka és a tigris báb sem maradt a dobozban. Miután mindenki kiválasztotta a figuráját, a terápiát vezető szakember játékos formában ismertette meg a résztvevőket a bábozás történetével és fortélyaival.

Kép
szimbiozis_babterapia_20260304-ot_03.jpg

Fortuna Krisztina gondozó, a bábterápia vezetője elmondta, a céljuk ezzel a terápiával nem csak az, hogy a fiatalok játszanak egy jót, hanem az is, hogy megtanulják a bábokon keresztül és azok segítségével jobban kifejezni magukat és az érzéseiket.

- Maga a báb és a vele való játék nagyon sok dolgot kihozhat az emberből, amit egyébként nem mer személyesen elmondani. A bábon keresztül próbálunk mi is kommunikálni az enyhén sérült foglalkoztatottakkal, és rávenni őket a játékra. A mai terápián a fiatalok először magukkal a bábokkal fognak megismerkedni, a bábozás történetével, azzal, hogyan kezdődhetett, egészen az őskorig visszatekintve. Megnézhetik, milyenek a bábok, kézbe vehetik és kipróbálhatják őket. Megtapasztalják, hogy milyen anyagokból vannak, hogy kell őket felvenni, hogy tudnak velük mozogni, leülni, feküdni, vagyis játszani – ismertette.

Kép
szimbiozis_babterapia_20260304-ot_17.jpg

Fortuna Krisztina hozzátette, a foglalkozáson minden résztvevő kitalálhatja és lerajzolhatja a saját bábfiguráját, amelyet aztán az intézmény varrodai részlege elkészít majd a számukra. Ez is segíthet abban, hogy a magukénak érezzék a bábot és azon keresztül javulhasson az önkifejezésük. Hosszabb távon pedig segíthet abban, hogy könnyebben megnyíljanak.

Nagyné Csurilla Zsuzsanna, a Szimbiózis Alapítvány szakmai munkatársa tájékoztatott arról, hogy az „Együtt egymásért!” című TOP Plusz projekt gazdája a Miskolci Önkormányzat, mint főpályázó, a Szimbiózis Alapítvány pedig a konzorciumi partner, amely a szakmai megvalósítója a pályázatnak. A hátrányos helyzetű személyeknek szóló projektben, mindösszesen 526 programeseményt valósítanak meg három év alatt, több mint háromezer ember bevonásával.

Kép
szimbiozis_babterapia_20260304-ot_04.jpg

- A hátrányos helyzetű személyeknek minden téren próbálunk tanácsokat adni, különböző tréningeket, művészetterápiás foglalkozásokat és életmódváltó foglalkozásokat tartani. Gyermekek számára például tábori lehetőségeket is biztosítunk a Szimbiózis Alapítvány telephelyein. A művészetterápián belül többféle lehetőséget biztosítunk a fogyatékossággal élő fiataloknak. Ezek egyike a bábterápia, de lesz ezen kívül rajzterápia, zeneterápia, táncterápia és képzőművészet is. Ez egy nagyon hosszas programsorozat, amely három éven át tart – ismertette.

Kép
szimbiozis_babterapia_20260304-ot_13.jpg

Megtudtuk, többféle program fut párhuzamosan náluk, indulnak az életmódváltó programjaik is, amelyekre kifejezetten a nőket, az idősebbeket, a megváltozott munkaképességűeket, valamint a roma közösség tagjait várják. Ezeket a lehetőségeket mindig meghirdetik és örömmel várják a jelentkezőket.

Kép
szimbiozis_babterapia_20260304-ot_15.jpg

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.