Ugrás a tartalomra

Kiderült, mi épül a Csermőkei úton, a Miskolci Egyetem tőszomszédságában

Létrehozva
Hónapok óta tartja izgalomban a miskolciakat az a szorgos munka, amely az egykori egyetemi fűtőmű mellett folyik. Ma már tudjuk, mi épül: egy háromcsillagos hotel minőségi szintjének megfelelő apartmanház.
Kép
doltsik_cmyk.jpg
Új coliving központ épül a Miskolci Egyetem mellett: érkezik a MyPlace Apartman. Forrás: MENTO

Miskolc újabb jelentős ingatlanfejlesztéssel gazdagodik, 2027 harmadik negyedévében adják át a MyPlace Apartmant, amely a város egyik legmodernebb coliving típusú szálláshelye lesz, amelyben a bérlők saját hálószobával rendelkeznek, de a közösségi tereket, mint a konyha, nappali, munkaterek, megosztják egymással. Az építtető közleménye szerint a Csermőkei úton épülő komplexum háromcsillagos hotel minőségének megfelelő szolgáltatásokkal várja majd a beköltözőket.

Kép
eszaki-terasz_cmyk.jpg

Száz modern szoba, közösségi terek és sportpark

A teljesen új építésű, korszerű épületben száz darab kétágyas, saját fürdőszobával, erkéllyel és légkondicionálóval felszerelt szoba kap helyet. A fejlesztés célja, hogy a lakók a klasszikus albérleteknél magasabb komfortfokozatot élvezhessenek, miközben valódi közösségi környezetben élnek. A kényelmet közös konyha‑étkezők, mosókonyhák, saját parkoló, 24 órás portaszolgálat, intelligens be‑ és kiléptető rendszer, valamint belső és külső közösségi terek, kültéri sporteszközök biztosítják.

Kép
szoba-belso.jpg

Fenntartható megoldásokkal felszerelve

A komplexum energiaellátása is a modern trendeket követi. A tervek szerint az áramellátás jelentős részét naperőmű fedezi majd, a fűtésről-hűtésről pedig hőszivattyús rendszer gondoskodik, így az épület működése környezetkímélő és energiahatékony lesz.

Az apartmanház nem csupán lakhatási célokat szolgál majd. Az épületben található közösségi tereket úgy alakítják ki, hogy összenyithatók és konferenciateremmé formálhatók legyenek, így vállalati rendezvényekhez, tréningekhez vagy akár kisebb konferenciákhoz is ideális helyszínként működhet – írják a közleményben.

Kép
hatso-udvar_cmyk.jpg

Ez is érdekelhet

Ifjúsági nappal szólították meg a fiatalokat a belvárosban
MiskolcEgyházSzabadidő
Különleges istentisztelettel és nyitott ifjúsági nappal várták a fiatalokat és családokat vasárnap a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközségben, ahol közösségi programokkal erősítették a fiatalok megszólítását.
Képgaléria
Régiségvásár
Veterán autókat csodálhattak a régiségvásárra kilátogatók
MiskolcSzabadidő
A retro hangulatot fokozta a Classic Motorsport Club & Coffee veterán autós felvonulása a májusi Miskolci Régiségvásáron.
Életfogytiglani szabadságvesztést kapott a házaspárt bántalmazó vádlott
MiskolcBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki egy miskolci ingatlanba betörve okozott egy házaspárnak életveszélyes sérülést.
Kisvárda MG II - DVTK II F4R
Ötgólos meccset játszott a Diósgyőr
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata NB III-as bajnokin lépett pályára. A Kisvárda MG II vendége volt a DVTK II F4R.