Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a vízvezetékcsere a Futó utcánál

Létrehozva
Újabb üteméhez érkezett a 3-as és a 26-os főút felújítását előkészítő beruházás Miskolcon: hétfőn megkezdődött a buszöblök felújítása, szerdán pedig elindult a vízvezetékek cseréje a Futó utca és a Cementgyári utca kereszteződésében.
Kép
Csőcsere a Futó utcánál. Fotó: Osztie Tibor
Fotók: Osztie Tibor

A munkálatok a későbbi útfelújítás előkészítését szolgálják. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő elmondta: a főútvonalak korszerűsítése előtt szükséges a közműhálózat megújítása is.

– A 3-as és a 26-os főút felújítását megelőzően a vízvezetékeket is ki kell cserélni. Már decemberben megkezdték a 3-as út első szakaszán a vízvezetékcserét, most pedig itt, a Futó utcai kereszteződésben kezdik meg szakaszosan a vezetékek cseréjét – fogalmazott.

Kép
Csőcsere a Futó utcánál. Fotó: Osztie Tibor

A képviselő hozzátette: a munkálatok több ütemben zajlanak majd. Jelenleg az első szakaszon dolgoznak, ezt követően további négy szakaszon folytatódik a vízvezetékek cseréje a belváros irányába haladva.

– Hétfőn elkezdték a turbókörforgalomtól a buszmegállók öbleinek felújítását is, majd ezután következik az érintett útszakasz újraaszfaltozása. A munkák párhuzamosan haladnak, így a közműcsere után az útburkolat is megújul – mondta.

Kép
Csőcsere a Futó utcánál. Fotó: Osztie Tibor

A beruházás során összesen mintegy 1,3 kilométer hosszan cserélik ki a vízvezetékeket. A feladat elvégzésére az Északmagyarországi Regionális Vízműveknek (ÉRV) 80 nap áll rendelkezésére.

– Úgy tűnik, hogy ezt a határidőt tartani tudják, az időjárás is kedvez a munkálatoknak – tette hozzá Csöbör Katalin.

A fejlesztés ideje alatt a kivitelezés szakaszosan halad, ezért a környéken ideiglenes forgalomterelésekre is számítani kell. A képviselő arra kérte a közlekedőket, hogy legyenek türelemmel a munkálatok idején.

Kép
Csőcsere a Futó utcánál. Fotó: Osztie Tibor

– Tudjuk, hogy a terelések mindig nehézséget okoznak a közlekedőknek, de kérjük a türelmüket és a megértésüket, hiszen a beruházás végén korszerűbb útszakasz és megújult közműhálózat szolgálja majd a városlakókat – fogalmazott.

A munkák a következő hetekben folyamatosan haladnak tovább a belváros irányába.

Kép
Csőcsere a Futó utcánál. Fotó: Osztie Tibor

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.