Civil hivatását tekintve orvos Bari Árpád – könyvét és festményeit hozta Miskolcra, ahol pályája egyik meghatározó eseménye is történt. Elmondása szerint sorsfordító pillanat volt számára 1981 januárja, amikor budapesti kiállítása váratlan országos sikert aratott, sőt a televíziós híradóban is bemutatták. A tudósítás után még aznap este telefonhívást kapott Szeppelfeld Sándortól, a Diósgyőri Vas- és Kohászati Művek akkori vezérigazgatójától, aki Miskolcra hívta őt. Ez pontosan negyvenöt évvel ezelőtt történt.
A városhoz később személyes kapcsolatok is fűzték. Itt ismerte meg Répássy Tamás ügyvédet és költőt, akivel mély barátság alakult ki közöttük. Hozzájuk csatlakozott Pataki János festőművész is, így hárman egyfajta baráti „triumvirátust” alkottak.
Időközben elkészült Ambrosia című életműalbuma, amely több mint kétszáz színes reprodukciót tartalmaz. Miskolcra visszatérve rájött, minden megváltozott a városban: annak idején fiatal, huszonnyolc éves művészként állított ki itt először, most pedig már hetven felett jár. Sok régi ismerős már nincs az élők között, a város közönsége is kicserélődött, ami egyszerre keltett benne nosztalgiát és bizonytalanságot.
Március 12-re, csütörtökre a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba szerveztek egy könyvbemutatót Bari Árpádnak, majd másnapra, március 13-ára, péntekre egy kiállításmegnyitót a Művészetek Háza galériájába.
Most a Szembeszélben című könyvet mutatta be Miskolcon.
– Eredetileg könyvbemutatóra gondoltam, abból lett kiállítás is. A festészetemről azt tudom mondani, hogy nagy valószínűséggel rettenetesen befolyásolta az, hogy hosszú évekig – Németországban is – kizárólag a művészetből éltem. Adminisztratív okok miatt sem volt lehetőségem másra. És sajnos a közönség erősen meghatározza az embert. Amit „esznek”, amit visznek, mint a cukrot, az akarva-akaratlanul hat arra, hogy merre mozdulnak a témáim. Ezért sem akartam soha főfoglalkozású művész lenni. Mindig mondtam: a fene akarja, hogy ha nincs kedvem, ha nincs múzsa, akkor is festenem kelljen, mert ha nincs kép, nincs mit eladni. De amikor kiállítás közeledett, és három képet eladtam, már hiányzott a kollekcióból, pótolni kellett. Reggeltől estig ott ültem a műteremben, és dolgoztam – árulta el a festőművész, aki más érdekes életeseményekről is nyilatkozott.
– Valószínűleg rengeteget változott a stílusom. Sok rutin került bele, sok ismétlés. Jönnek a megszokott gesztusok, és ha az ember megbocsátó, akkor ezt nevezi saját stílusnak. A saját nyelvemen rakok össze egy képet, és attól az már „Bari-kép”. Érdekes módon az interneten teljesen véletlenül fedeztem fel, hogy hamisítanak. Egy magyar aukciós ház oldalán láttam egy képet, odaírva: Bari Árpád (1953) – ami csak én lehetek. A kép hasonlított az enyéimre, de az aláírás balra dőlt nyomtatott betűkkel volt írva. Én soha nem írok balra dőlő betűvel – mondta Bari Árpád.