Wilson, a 7 éves hím 2022-ben költözött Miskolcra, jelenleg egyedül él, de hamarosan egy nőstény is érkezik mellé. A kúszósülök az egyik legnagyobb testű rágcsálóknak számítanak, és nagyon ügyesen másznak fára. Kedvenc eledelük a magvak, a fenyő kérge és tűlevele, valamint a kukorica. Különlegességük a testüket borító tüskék – a hátukat és farkukat mintegy 30 ezer tüske borítja.
Most az észak-amerikai kúszósül lett a hónap állata márciusban a Miskolci Állatkertben. Darvas Katalin zoopedagógus a Miskolc Televíziónak elmondta, hogy Wilson az ideje nagy részét szívesen tölti a mászófáinak a tetején.
– A mászófák nem csak arra szolgálnak hogy felmásszanak rá; ha jól megnézzük a kifutóját, mindig van benne friss fenyő, ugyanis ez az egyik kedven eledele, a fenyőnek a kérgét és a tűlevelét is szívesen fogyasztja – mondta a szakember.
A kúszósülök másik kedvenc eledele a kukorica; ha Észak-Amerikában „beszabadulnak” egy kukoricaföldre, akkor igen komoly károkat tudnak okozni, hiszen lerágják a termést, így eredeti élőhelyükön kártevőként tartják őket számon.
– Már nagyon régóta tartunk kúszósülöket, nagy kedvencei a látogatóinknak. Nem véletlen, hiszen kedves, barátságos állatok, közel jönnek a kifutón – tette hozzá.
A kúszúsül fogságban ritkán szaporodik, a hazai állatkertek közül csak a miskolci büszkélkedhet azzal, hogy valaha is utód született. Kicsinyeik a korábbi években számos európai állatkertbe eljutottak, így Kassára, Berlinbe is költözött már miskolci születésű kúszósül.