Ugrás a tartalomra

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára

Létrehozva
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Kép
Dobrev Klára
Fotók: Osztie Tibor

Körülbelül 50-60 pártszimpatizáns töltötte meg a Tudomány és Technika Háza kisebb termét, akiket a két helyi országgyűlési képviselőjelölt, Mokrai Mihály (ő a 2-es egyéni választókerületben indul), valamint Jakab Péter (ő pedig az 1-es méretteti meg magát) köszöntött.

Mint elhangzott, a Demokratikus Koalíció (DK) összefogást hirdet, hogy egy igazságos országot lehessen felépíteni, ahol tisztességes munkáért tisztességes bért fizetnek. Jakab Péterék az alacsony béreket okolják azért, hogy egyre fogy Miskolc lakossága.

Úgy fogalmaztak, hogy a borsodi vármegyeszékhelynek minőségi munkahelyekre van szüksége, és ők a kis- és középvállalkozásoknak adnának több támogatást, hogy fejleszteni, bővíteni és bért emelni tudjanak.

Kép
Dobrev Klára

Ez az élhető város alapja – hangsúlyozta Jakab Péter.

A DK-val szövetségre lépő politikus megfelelő tömegközlekedést, rendet, tisztességes közétkeztetést, minőségi egészségügyi ellátást követel Miskolcnak, és azt szeretné, ha „mindenki annyit kapna, amennyit megérdemel” a munkája alapján. Mint mondta, ilyen nemzeti minimumok alapján fogott össze a DK és a Nép Pártján, és együttműködést javasolt a Tisza Pártnak is, mert véleménye szerint „ez a rendszerváltás egyetlen módja”.

– Nem hiszem, hogy ha egy rossz királyt leváltunk egy jó királyra, akkor minden megváltozik. Mi a királyságot akarjuk leváltani – ezt már a DK elnöke mondta.

Kép
Dobrev Klára

Dobrev Klára véleménye szerint a magyar emberek 90 százaléka kiszolgáltatottnak érzi magát, mások mellett azokat a magyar „melósokat” emlegetve, akik ki vannak téve a multik kénye-kedvének. Úgy vélekedett, hogy egyedül ők szólalnak fel az érdekükben, ahogy a nyugdíjasok esetében is az egyedül általuk támogatott svájci indexállás bevezetése lenne üdvös.

– Egy olyan államot szeretnék, amely tudja, hogy oda kell állnia a kiszolgáltatottak mellé – összegzett a politikus.

Kép
Dobrev Klára

Elmondta azt is, hogy már a kormányváltás első napján „kukába dobná” az Alaptörvényt, ahogy a választójogi törvényt is, és megreformálná az igazságszolgáltatást. Hozzátette: a Tisza elnökének, Magyar Péternek az Út a börtönbe programját támogatná, de sajnálattal látta, hogy az nem került be a Tisza programjába.

Azt is mondta, hogy együtt kell működni olyanokkal is, akik részt vettek ennek a rendszernek a felépítésében. Szükség van a kiábrándult fideszesekre.

– Ugyanakkor elvárom a tiszteletet a politikai közösségem és a pártom felé. Hajlandóak vagyunk a keblünkre ölelni mindenkit, aki le akarja bontani a rendszert – fogalmazott Dobrev Klára, aki minden bizonnyal Magyar Péternek üzenve azt mondta: ismeri a telefonszámomat, nyugodtan felhívhat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.