Ugrás a tartalomra

Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A HUNOR-program két kutató-űrhajósával, Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával találkozhattak az érdeklődők csütörtökön a Miskolci Egyetemen.
Kép
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba

Az egész napos programsorozat során diákok és felnőttek egyaránt személyes élménybeszámolókat hallhattak a magyar űrhajósoktól, valamint betekintést kaptak a világűrben végzett munka mindennapjaiba.

Kép
Űrkemence a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba
Űrkemence a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba

Iskolásoktól a felnőttekig

A rendezvény délelőtt élménybeszámolóval kezdődött, amelyen általános és középiskolás diákok vettek részt. A programot később kísérőesemények követték: többek között a Miskolci Egyetem Formula Student csapatának elektromos versenyautóját is megtekinthették az érdeklődők, sőt próbaútra is lehetőség nyílt. A napot egy újabb, már felnőtt hallgatóságnak szóló előadás zárta.

Kapu Tibor elmondta: az országjáró előadássorozat felépítése minden helyszínen hasonló.

– Délelőtt az iskolásoknak tartunk előadást, délután kísérőprogramok vannak, este pedig a felnőtteket próbáljuk megszólítani, munkaidő utánra időzítve – fogalmazott. Hozzátette: Miskolcon is rendkívül kedves közönség fogadta őket.

Kép
Kapu Tibor a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba
Kapu Tibor a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba

Cserényi Gyula szerint a legnagyobb siker az, amikor a fiatalok aktívan bekapcsolódnak az előadásokba.

– Számunkra az igazi öröm, hogy izgalmat és érdekességet tudunk átadni a fiatalabb generációnak. Ez egy történelmi vállalkozás volt, amit minél több emberrel szeretnénk megosztani – mondta.

Kép
Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba
Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba

Felbocsátás, lebegés, visszatérés

Kapu Tibor 2025 augusztusában tért vissza a világűrből, ahol az AX–4 küldetés során húsz napot, két órát és ötvenkilenc percet töltött a Nemzetközi Űrállomáson három társával.

– A felbocsátás katartikus élmény volt, majd nyolc és fél perccel később elkezdődött a folyamatos lebegés, ami szavakkal alig leírható. A visszatérés pedig ugyanilyen élvezetes volt – mondta.

Kiemelte, hogy a magyar tudósokkal való együttműködés különösen fontos élmény marad számára.

– Amikor a magyar kísérleteket végeztem, mindig éreztem a kollégáim közelségét, még akkor is, ha több száz kilométer választott el minket – fogalmazott.

Kép
Kapu Tibor Fotó: Osztie Tibor
Kapu Tibor. Fotó: Osztie Tibor

A kiképzés komoly fizikai és mentális kihívásokat is jelentett. A műrepülési tréning során például akár a testsúly hétszeresének megfelelő terhelést kellett elviselniük.

– Egy ilyen repülés után az ember órákig pihen, hogy felkészüljön a következőre – tette hozzá.

Cserényi Gyula a küldetés idején Houstonban, a földi irányítóközpontban dolgozott. Feladata az volt, hogy segítse a fedélzeten végzett kísérletek lebonyolítását és kezelje az esetleges technikai problémákat.

– Az űrhajósok pontos leírásokat kapnak, de a műszaki rendszerek nem mindig működnek tökéletesen. Ilyenkor kellett támogatást nyújtanom, illetve visszajelzéseket adnom Tibornak, hogy a lehető legjobban tudja végezni a munkáját – mondta.

Kép
Cserényi Gyula. Fotó: Osztie Tibor
Cserényi Gyula. Fotó: Osztie Tibor

Inspiráció és történelmi jelentőség

A két kutató-űrhajós hangsúlyozta: jelenlegi feladataik közé tartozik, hogy élményeiken keresztül inspirálják a társadalmat.

– Az elmúlt évek a kiképzésről szóltak, most viszont a megjelenéseké a főszerep. Nagy öröm számomra, hogy beszélhetek a magyar emberekkel, és talán inspirációt adhatok nekik – mondta Kapu Tibor.

Cserényi Gyula szerint a HUNOR-program új fejezetet nyitott a magyar űrkutatás történetében.

– Második magyar nemzeti űrhajóst juttattunk a Nemzetközi Űrállomásra. Ez hatalmas lépés volt, amely példát mutathat a fiataloknak, és remélhetőleg sok embernek ad erőt a hétköznapokban is – fogalmazott.

Kép
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba

A miskolci rendezvény így nemcsak tudományos élménybeszámoló volt, hanem egy olyan találkozás is, amely közelebb hozta a világűrt és a modern űrkutatás eredményeit a nagyközönséghez.

Címkék

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.