Ugrás a tartalomra

Sportrelikviákra licitálhatnak a rászoruló gyermekekért

Létrehozva
Jótékonysági árverést indított a Supersum Közhasznú Alapítvány: a befolyó összeget a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onko-Haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának fejlesztésére fordítják.
Kép
Supersum Alapítvány jótékonysági licit. Fotó: Mocsári László
A licitre bocsátott tárgyak között dedikált mezek és sporteszközök szerepelnek. Fotók: Mocsári László

A licitre bocsátott tárgyak között dedikált mezek, válogatott relikviák és egyedi sporteszközök is szerepelnek. Többek között Fiola Attila, Berecz Zsombor és Nagy Dániel aláírt mezei, Davide Lanzafame dedikált dresszei, valamint Tőzsér Dániel és a Mezőkövesd Zsóry FC játékosainak relikviái is szerepelnek a kínálatban. Emellett Szappanos Péter válogatott kapuskesztyűjére, a Ferencvárosi TC játékosai által dedikált labdákra, valamint több mint harminc válogatott csapatzászlóra is lehet licitálni.

– Ez már nem az első ilyen kezdeményezésünk. Nagyon sok felajánlás érkezett, köztük egy mezőkövesdi névtelen adományozótól is, akinek köszönhetően számos dedikált mez és relikvia került az árverésbe – mondta Bernasconi-Bús Katalin, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Kép
Supersum Alapítvány jótékonysági licit. Fotó: Mocsári László
Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány kuratóriumának elnöke

A licitek jellemzően 30 ezer forintról indulnak, és ötezer forintos lépcsőkben emelkednek. A teljes bevételt a tavaly megkezdett gyűjtés folytatására fordítják: céljuk egy laminár box beszerzése, amely a daganatos gyermekek kezelésében játszik fontos szerepet.

Az érdeklődők március 31-én 19 óráig tehetnek ajánlatot az alapítvány közösségi felületein, ahol a licitálás részletei is elérhetők.

Kép
Supersum Alapítvány jótékonysági licit. Fotó: Mocsári László
Értékes sportrelikviákra lehet szert tenni a liciten

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.