Ugrás a tartalomra

Lakossági fórumot tartott a Mi Hazánk Miskolcon

Létrehozva
A Mi Hazánk Mozgalom vasárnap kora délután, a miskolci lakossági fórumát megelőzően tartott sajtótájékoztatót a Tudomány és Technika Házában. Az eseményen Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese, valamint Pakusza Zoltán alelnök, miskolci önkormányzati képviselő és országgyűlési képviselőjelölt (B.A.Z. 02 OEVK) szólalt fel.
Kép
Mi Hazánk lakossági fórum Miskolc. Fotó: Mocsári László
Mi Hazánk lakossági fórum Miskolcon. Fotó: Mocsári László

Pakusza Zoltán beszédében a korrupció kérdését emelte ki. Egyebek mellett úgy fogalmazott, hogy a Mi Hazánk az egyetlen korrupciómentes politikai erő, és példaként a pártelnök, Toroczkai László vezette Ásotthalmot említette, ahol – állítása szerint – hosszú éveken keresztül nem merült fel korrupció gyanúja sem.

Hangsúlyozta, hogy a párt célja a közbiztonság megerősítése és a bűnözés visszaszorítása, amely szerinte a mindennapi életre, így az ingatlanok értékére is hatással van. A helyi politikus kitért arra is, hogy a Mi Hazánk határozottabban kíván fellépni a bűnözéssel szemben, és fontosnak nevezte a helyi vállalkozások védelmét.

Kép
Mi Hazánk lakossági fórum Miskolc. Fotó: Mocsári László
Pakusza Zoltán. Fotó: Mocsári László

Dúró Dóra felszólalásában az erőviszonyokról és a választási felkészültségről beszélt. Az elnökhelyettes elmondta, hogy a párt mind a 106 egyéni választókerületben állított jelöltet, és az ajánlásgyűjtés zökkenőmentesen zajlott. Kiemelte, hogy a Mi Hazánk egyetlen körzetben sem lép vissza más pártok javára.

Hangsúlyozta, hogy kampányuk középpontjában a jövőkép áll, amelyet a „Virradat” elnevezésű programjuk foglal össze. Hozzátette, hogy képviselőik az Országgyűlésben az egyik legaktívabbak voltak ebben a ciklusban, majd példaként említette még Borvendég Zsuzsannát, aki az Európai Parlamentben a magyar képviselők között kiemelkedő aktivitást mutatott.

Kép
Mi Hazánk lakossági fórum Miskolcon. Fotó: Mocsári László
Dúró Dóra Miskolcon. Fotó: Mocsári László

A sajtótájékoztatón a párt képviselői bírálták a kormány gazdaságpolitikáját is, különösen a multinacionális vállalatok és akkumulátorgyárak támogatását. Ezzel szemben a hazai ipar erősítését és a közbiztonság javítását jelölték meg fő célként.

Az eseményt követően a politikusok lakossági fórumot tartottak Miskolcon.

Címkék

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.