Egy lelkész meséli, hogy gyermekkorában az óceán partján nőtt fel. Időnként csónakba ültek és kihajóztak a nyílt vízre. A hajó hánykolódott és forgott, ahogy a hullámok dobálták. Olykor rokon gyerekek is ültek a csónakban, akik nem voltak hozzászokva ehhez a hánykolódáshoz, és gyakran rosszul lettek. Az édesanyja ilyenkor mindig azt tanácsolta nekik, hogy szemükkel keressenek a horizonton egy mozdulatlan pontot, és az ide-oda rángatózó csónakból bámulják azt. Ha biztonságra vágysz, akkor keress egy biztos pontot, és bámuld azt! Miközben nézed, érezni fogod, hogy megnyugszol.
Anélkül, hogy csónakba ülnénk vagy hajóra szállnánk, napjainkban is erősen érezzük, hogy az élet hullámai igencsak ide-oda lökdösnek bennünket. Mindenki próbál kapaszkodni valamibe vagy valakibe. A keresztény ember horizontján Krisztus keresztje úgy áll, hogy aki rátekint és nem veszi le a szemét róla, az lassan-lassan megnyugszik. Krisztus keresztje azonban nem cél, hanem eszköz. A halál eszköze amit ellenségei ácsoltak neki.
Úgy kezdődött, hogy Keresztelő Jánost az unokaöccsét, Heródes elfogta és lefejeztette. Nem tűrte ennek a prófétának határozott szavait, tiszta, vesékig hatoló tekintetét, erényes fegyelmét. Jézus tudta, hogy mire megy ki a játék. Hogy valójában már régen őt szemelték ki, ő lesz az áldozat. Éppen ezért kissé távolabb húzódik Jeruzsálemtől, felmegy származási helyére, Galileába. Hogy ne legyen a feszültség gócpontjában. Csakhogy a názáreti rokonok kezdték mondogatni, hogy nem itthon kell lenned, amikor mindenki Jeruzsálemben van, neked is oda kell menned, ott kell lenned, és ott megmutatni magad, hogy higgyenek benned. Hogy dúlt-e Jézusban bármi harc is vagy küzdelem – nem tudjuk. Azt tudjuk azonban, hogy a rokonai biztatása mellett ott volt a tanítványok óvatos intése és figyelmeztetése. Uram nemrég meg akartak Jeruzsálemben kövezni, miért mennél éppen most oda?
Jézus végül úgy döntött, hogy közösséget vállal az emberekkel. Elindult tehát Jeruzsálembe, hogy velük legyen a Pászka ünnepen. Amikor az emberek látták hogy jön Jézus, hatalmas ovációval fogadták, csapatostul hozsannázva, énekelve ujjongva kísérték be a városba. Ez megpecsételte sorsát. Ebből nem következhetett más mint az, hogy még az ünnep előtt elfogják, halálra ítélik és keresztre feszítik, hogy ne csináljon nagy bajt az ünnepen. Látszólag beigazolódott a tanítványok félelme. De csak látszólag! Júdás már régen nem a mesterére figyelt, hanem a saját esélyét és lehetőségeit mérlegelte, latolgatta ebben a sikersztoriban. Őt hamar beszippantotta a népszerűség, a hírnév, a felkapottság, a siker. Végül is az ő csókja indítja meg a három drámai nap eseménysorát – és a dolgok megállíthatatlanul mentek előre.
De amire nem számítottak, az épp a húsvét hajnala volt! Hogy Jézus nem bajkeverő, nem bajt csinálni jött, nem veszélyt hoz ránk, hanem segít a bajban, segít kilábalni a veszélyből. Ő lett a biztos pont a horizonton. Most is, amikor hánykolódunk.
