Hiába a kimagasló tehetség, ha nem mutatkozik meg a tévében, ahol egy ország előtt bizonyíthatja tudását egy művész. A színészeknek például óriási lehetőség egy filmben, de akár egy tévésorozatban is játszani vagy akár csak hangot kölcsönözni egy-egy külföldi szereplőnek. Mészöly Anna karrierje fölfelé ível, hiszen a miskolci főszerepeken kívül számos filmbe hívják a színművészt.
– Fantasztikus számomra filmezni. Nyilván sok mindentől függ, hogy milyen élmény egy adott munka: milyen a csapat, milyen az anyag, és milyen munkamódszerrel dolgozunk. Amikben eddig részt vettem, azok mind nagyon izgalmasak voltak, ezért alapvetően pozitív élményként élem meg a filmezést. A színpadi munkához képest az egyik legnagyobb különbség, hogy a filmeknél nem lineárisan vesszük fel a jeleneteket. Ez azt jelenti, hogy nem történeti sorrendben haladunk, hanem a forgatási körülményekhez igazodva. Emellett az is különbség, hogy míg a színházban estéről estére újra el lehet játszani ugyanazt a szerepet, addig a filmnél egyetlen változat marad meg. Felvesszük többször is a jelenetet, de végül kiválasztanak egy verziót, és az lesz az, amit a nézők látnak, az lesz az örökkévalóságé – mondta.
Érdekes munkákat rejtenek
A színművész számára meghatározó volt a Fekete Pont című film.
– Ez egy nagyon fontos munka volt számomra, és szerencsére a fogadtatása is jól alakult. Ebben a filmben az volt az igazán különleges, hogy végig improvizáltunk. Nem kaptunk klasszikus értelemben vett, teljesen kidolgozott szövegkönyvet, inkább csak egy-egy mondat volt, amit Szimler Bálint rendező szeretett volna hallani. Az alaphelyzet adott volt, és onnantól kezdve ránk volt bízva, hogyan töltjük meg tartalommal. Így születtek meg a jelenetek, sokszor teljesen spontán módon. Volt olyan, hogy egy jelenetet többször is felvettünk, de rengeteg olyan pillanat is bekerült a filmbe, amit csak egyszer rögzítettünk – emlékezett vissza Mészöly Anna, aki elárulta, a forgatási körülmények nagyon változóak lehetnek, és nagyban függenek a költségvetéstől, illetve attól, hogy milyen a produkció hozzáállása. – Volt olyan munkám, ahol minden adott volt, például külön lakóbuszt kaptam, ami nyilván kényelmesebbé tette a forgatást.
Gólkirályság két miskolcival is
A miskolci Búss Gábor Olivér író nevével fémjelzett Gólkirályság sorozat 3. évada december 27-étől február 28-áig ment a tévében. Ebben két miskolci is feltűnt: a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Béres Attila és a teátrum kiváló művésze, Harsányi Attila is, aki válaszolt kérdéseinkre.
– Én egyébként elég ritkán dolgozom filmen. Inkább színházi embernek tartom magam, a mindennapjaim a színpadhoz kötődnek. Éppen ezért, amikor filmforgatásra hívnak, az nekem mindig egy kicsit különleges élmény, már-már felüdülés. A forgatásoknak van egy sajátos hangulata: kapsz egy lakókocsit, kint van rajta a neved, jönnek a jelmezesek, sminkesek, mindenki segít, kérdezik, mit szeretnél enni vagy inni. Szinte körülrajonganak bennünket. A Gólkirályság forgatásán az volt számomra az egyik legjobb dolog, hogy olyan színészek között dolgozhattam, akiket nagyon tisztelek. Ott volt például Lovas Rozi, Szinetár Dóra és még sokan mások, akik fontos szerepeket játszanak a mai filmekben és sorozatokban. Én ehhez képest inkább afféle vendégként jelentem meg, egy kisebb szerepben, pár jelenet erejéig. Olyan volt, mintha csak bekukkantottam volna egy másik világba – nyilatkozta a színművész, aki azon lepődött meg, hogy a számára nem megszokott kamera előtt semmiféle lámpaláza nem volt.
Megismételhetetlen forgatás
Harsányi Attilának a forgatáshoz egy szomorú emlék is kötődik.
– Kálloy Molnár Péterrel forgattam együtt, legalábbis azon a két napon, amíg én ott dolgoztam. Nagyon kedveltem őt. Ráadásul úgy volt, hogy később eljön a Tudomány és Technika Háza Színpadára fellépni Rudolf Péterrel együtt. Aztán történt az a tragédia, ami mindannyiunkat megrázott. Emiatt nekem egy kicsit mindig fájdalmasan kapcsolódik össze ez a sorozat az emlékeimmel, mert kétszer is ott ültem mellette a jelenetekben, reagáltunk egymásra, beszélgettünk – idézte fel emlékeit a színművész, akivel kicsit beszéltünk a szinkronokról is, hiszen a Miskolci Nemzeti Színházban régen működött egy szinkronstúdió.
– Amikor fiatalabb voltam, Budapesten, a szinkron inkább afféle fizetéskiegészítés volt sok színész számára. Voltak tömegezések, kisebb feladatok, de én ebben sem voltam igazán jó. Ugyanúgy, ahogy a filmben sem érzem magam különösebben otthon, mert úgy gondolom, hogy a kamera előtti játékot sokkal korábban kell elkezdeni. Nem is érzem, hogy ez az én utam lenne – mondta, majd hozzátette, a szinkronstúdióra nem emlékszik, mert amikor ő Miskolcra került, már nem volt meg.
