A Vármegyei Katasztrófavédelem előzetes információja szerint egy második emeleti szobában keletkezett a tűz, amelynek oka egyelőre ismeretlen. A miskolci tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, az oltásban végül három fecskendős jármű vett részt, amelyek sikeresen el is oltották a tüzet. Kivonult két magasból mentő egység és a műveleti szolgálat is, de az előbbiek beavatkozására végül nem volt szükség. A szobában különböző berendezések égtek. Személyi sérülés nem történt.
A tűz okát szakértői vizsgálat fogja a későbbiekben megállapítani.
A Juno szálló története:
Az egykori Juno szálloda Miskolc ikonikus épülete volt, országos hírű, a belföldi és a kelet-európai turisták kedvelt üdülőhelye, utazási célpontja volt. Manapság a történelem ítéletét várja elhagyatva. 1974-ben nyitott meg a három csillagos új szálló, melyet Pleisz Antal tervei alapján építettek. A tizennégy emeletes létesítmény szintenként tíz kétágyas és két háromágyas, összesen 108 szobával rendelkezett. Kaszinót, diszkót, drinkbárat, konyhaüzemet, sztriptízbárt, illetve egy importcikkeket árusító boltot is találhattunk az egykori épületben.
A rendszerváltás után a Hungarhotels tulajdonába került, 1993-ig ők voltak az üzemeltetői. 1993-97-ig Juno Trade, 1997-ben Juno Active, majd Juno Viking, 1999-ben Juno Dália, végül 1999 októberétől Juno Sun Hotel néven üzemelt. Ekkor már a kor igényeinek megfelelően szauna és szolárium is található volt a szállodán belül. 2001-ben végleg bezárták, azóta nem működik, illetve működik egy telefonos cégnek az adotórnya a tetején. A közelmúltban több internetes fórumon is hirdették az épületet – olvasható Reiman Zoltán amatőr helytörténész, Szemelvények Miskolc város történelméről című blogjában.