Ugrás a tartalomra

Komlóstetőn zárult a tavaszi nagytakarítás

Létrehozva
Pénteken kora reggel kezdődött a munka Komlóstetőn, ahol a városi nagytakarítás utolsó állomásaként több tucat munkatárs dolgozott a közterületek rendbetételén.
Kép
nagytakaritas_komlosteto_bajusz_20260410-ot_08.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A Városgazda munkatársai füvet nyírtak, fákat gondoztak, valamint új növényeket is ültettek a városrészben. Emellett megtisztították az utakat a téli szóróanyag maradványaitól, levágták az útra lógó gallyakat, a keletkezett zöldhulladékot pedig zsákokba gyűjtötték.

Bajusz Gábor, a terület önkormányzati képviselője elmondta: az elmúlt időszakban több fejlesztés is megvalósult a városrészben.

Kép
Bajusz Gábor

– Az elmúlt másfél évben kiemelt figyelmet fordítottunk Komlóstetőre. Ezt bizonyítja a vízvezetékcsere, az óvoda tetőszerkezetének felújítása, valamint a Szeder utca hamarosan induló rekonstrukciója is – fogalmazott, hozzátéve: a nagytakarítás célja, hogy megszüntessék a korábban elhanyagolt állapotokat.

A munkák során jelentős erőforrásokat mozgósítottak. Hollósy András alpolgármester kiemelte: több ezer négyzetméteren végeztek karbantartást.

Kép
Hollósy András

– Tizenhét modern fűnyírótraktor dolgozik a városban, és több mint hatvan munkatárs vett részt a mai munkában. A cél egy élhetőbb, rendezettebb városi környezet kialakítása – mondta.

A tavaszi nagytakarítás márciusban indult, a program során mintegy hárommillió négyzetméternyi területet tisztítottak meg a városban. A munkában összesen mintegy kétszáz dolgozó vett részt.

Kép
nagytakarítás

A komlóstetői akcióval a városi nagytakarítás idei szakasza lezárult.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.