Az eseményen a helyi lengyel közösség tagjai mellett több meghívott vendég is részt vett, köztük Felföldi Mária, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke, valamint Tóthné Szegedi Iwona elnökhelyettes és Szabó Mónika, a miskolci nemzetiségi önkormányzat elnöke.
Bárkányi Péter, a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese beszédében kiemelte: a rendezvény célja a közösség múltjának felidézése mellett a jelen helyzet bemutatása és a jövő alakítása is.
– A magyarországi lengyel közösség létszáma nem nagy, de egy erős, élő és összetartó közösségről beszélhetünk – fogalmazott.
Hangsúlyozta: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében különösen erősek a lengyel gyökerek. Derenk történelmi jelentősége ma is meghatározó, hiszen a 18. században ide telepített lengyel családok öröksége máig jelen van a térségben.
A közösségi élet fenntartásában fontos szerepet játszanak a helyi programok és hagyományőrző események.
– Közösen ünnepelünk, ápoljuk a derenki hagyományokat, és igyekszünk a fiatalabb generációknak is átadni mindazt, amit elődeinktől kaptunk – tette hozzá.
Kovács Zsuzsanna, a polgármesteri hivatal osztályvezetője – Matiscsák Éva alpolgármester gondolatait tolmácsolva – a lengyel és magyar nép közös értékeit emelte ki.
– A szabadság, a hit és a remény olyan alapok, amelyek évszázadok óta összekötik a két nemzetet – hangzott el.
A rendezvényen kulturális programok is színesítették az eseményt: a Hangok-Varázsa Stúdió fiatal tehetségei, Kerekes Dorina Petra, Juhász Dóra Zsófia és Pisák Petra léptek színpadra, akik műsorukkal a közösség jövőjét is megidézték.
Az alkalom nemcsak a hagyományok ápolásáról szólt, hanem a közösség összetartozását is erősítette, bemutatva, hogy a lengyel identitás Miskolcon ma is élő és aktív része a város kulturális életének.