Ugrás a tartalomra

Izgalmas drónfotókból nyílt kiállítás a Teleki Tárlat programsorozatában

Létrehozva
A Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban keddtől tekinthetők meg Herendy Adrienn munkái, Vetületek címmel.
Kép
Herendy Adrienn drónfotó kiállítása a Telekiben
Vetületek címmel nyílt meg Herendy Adrienn drónfotó kiállítása. Fotó: Mocsári László

Pauleczki Imre Zsolt, a Miskolci Petőfi Sándor Kollégium Teleki Tehetséggondozó Tagkollégiumának tagintézményigazgatója, mint a tárlatnak helyet adó intézmény házigazdája is, elmondta, hogy már több mint tíz éve szerveznek különböző kiállításokat Teleki Tárlat elnevezés alatt, amelyekkel az a céljuk, hogy a diákokat, a kollégiumi gyerekeket megismertessék a különböző művészetekkel, és azon belül a különböző művészeti technikákkal.

- Rendszeresek nálunk a Teleki Tárlatok, amelyekben többek között festészeti kiállítások, kézműves eszközök kiállításai, vagy mint most is, fotókiállítások tekinthetők meg. A Miskolci Fotóklubbal különösen jó kapcsolatot ápolunk. A mai fotókiállítás is úgy került ide, hogy Adrienn megkeresett minket, hogy neki van egy nagyon jó anyaga, egy különleges drónfotós kiállítási anyaga, amelyet szívesen bemutatna. Én nagy örömmel mondtam neki igent, hogy természetesen, itt a Teleki Tárlat keretében van erre lehetőség. Ez meg is valósult, ennek a tárlatnak a megnyitóján vagyunk itt a mai napon – ismertette a tagintézményigazgató.

Preview Image
Lapozz bele a galériánkba is!

A fotóművész Herendy Adrienn beavatott, hogy néhány éve határozta el, hogy a fotózáshoz igénybe veszi a modern technikát, a drónra szerelt fényképezőt. A kezdeti nehézségek után ezt a technikát egyre jobban megkedvelte. Most ezekből a drónfotókból válogatott ki harmincegyet a tárlathoz.

- A kiállított képek a minimál kategóriájú drónfotók közé tartoznak, amiket az elmúlt, úgy nagyjából három évben, készítettem. A legtöbbjük eléggé absztrakt. Kicsit szemlélni kell és gondolkodni rajta, hogy mit ábrázolnak. Szeretem ezeket a témákat, amikor egy képről nem derül ki elsőre, hogy tulajdonképpen mit is ábrázol? Egy kicsit el kell gondolkodni rajta, hogy vajon az hogy készülhetett. Azt hiszem, hogy látszik is a kiállításon, hogy kimondottan ezeket a témákat keresem – avatott be a művész.

Kép
fotó: Mocsári László

Megtudtuk, hogy a kiállításon látható képeket utólag nem manipulálta, tehát szinte dokumentalista, a valóságot ábrázoló fotók, csak a minden fotónál szükséges minimális utómunkával készültek. 
A kérdésünkre, hogy honnan jött a drónozás ötlete azt válaszolta, hogy már egy ideje tetszettek neki az így készült képek, mert egy egészen új, szokatlan perspektívát nyitnak meg.

- Volt is egy ismerős a környezetemben, aki már használt drónt, illetve informatikával foglalkozom, tehát nem is áll annyira távol tőlem az ilyen kütyük, elektronikus rendezéseknek használta. Úgyhogy ez a technológia igazából elég hamar elragadott. Volt korábban is egy drónom, amivel próbálkoztam, de annak annyira rossz kamerája volt, hogy ez évekre visszavetette az érdeklődésemet, aztán lett úgy négy éve egy sokkal jobb, amivel már valódi, minőségi képeket lehet készíteni. Most ezekből a képekből látható itt a kiállításon harmincegy – mondta Herendy Adrienn.

Kép
Herendy Adrienn drónfotó kiállítása a Telekiben

A tárlat tematikájáról és címéről – Vetületek – elárulta, hogy nagyon érdekli őt az ökológia, azon belül az agroökológia, ezért a témája gyakran valamely mezőgazdasági terület, esetleg ipari terület. A cím pedig arra utal, hogy két vetülete van minden fotónak, mert van rajta egyszer egy ökológiai téma, és egyben egy fotóművészeti téma is. És nézőpont kérdése, ki mit lát meg benne, mit fedez fel. Ezért is érdemes a képeket kicsit tovább is nézegetni.

Herendy Adrienn Vetületek című drónfotó tárlata a Miskolci Petőfi Sándor Kollégium Teleki Tehetséggondozó Tagkollégiumának Teleki Tárlat programsorozatában tekinthető meg.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.