Ugrás a tartalomra

Jótékonysági koncerttel segített a Fazekas iskola a Supersum Alapítványnak

Létrehozva
Az esemény teljes bevételét a Supersum Alapítvány javára ajánlották fel, amely az összeget egy régóta szükséges kisbusz megvásárlására fordítaná.
Kép
re: jotekonysagi_koncert_supersum_20260416-ot_17.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Jótékonysági koncertet szervezett április 16-án, szerdán a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Tudomány és Technika Házában. A színpadon az iskola diákjai léptek fel, akik változatos műsorral készültek.

A közönség barokk zenétől kezdve Vivaldi-műveken át egészen modernebb feldolgozásokig hallhatott darabokat, de felcsendültek ABBA-slágerek és görög szirtaki is. A fellépők között gitár- és fuvolazenekar is szerepelt.

A koncert egyik szervezője, Vihula Mihajlo gitárművész és zenetanár a Miskolc Televíziónak elmondta: tudatosan törekedtek arra, hogy minél színesebb programot állítsanak össze, hiszen az intézmény különböző együttesei mutatkoztak be.

Kép
ve erre: jotekonysagi_koncert_supersum_20260416-ot_10.jpg

Az iskola számára a koncert nemcsak fellépési lehetőség, hanem hagyomány is. Soósné Prókai Nikolett megbízott főigazgató hangsúlyozta: minden évben megrendezik a tavaszi hangversenyt, hogy a diákok megmutathassák, mit tanultak az év során. Hozzátette, idén tudatosan kötötték össze az eseményt jótékony céllal, hiszen az intézmény és a Supersum Alapítvány között a tanév során is szoros az együttműködés.

A támogatás különösen fontos az alapítvány számára. Bernasconi-Bús Katalin, a szervezet kuratóriumi elnöke arról beszélt: már hat éve problémát jelent számukra, hogy nincs saját járművük, miközben egyre több feladatot látnak el. Mint fogalmazott, egy kisbusz nélkül sok esetben nehezen tudják megszervezni a segítségnyújtást, ezért döntöttek úgy, hogy gyűjtésbe kezdenek.

Kép
jotekonysagi_koncert_supersum_20260416-ot_06.jpg
A Supersum Alapítvány három miskolci édesanya kezdeményezésére jött létre, önkéntesek bevonásával. Céljuk, hogy hátrányos helyzetű, nehéz sorsú családokat támogassanak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.