Ugrás a tartalomra

A sokadik talán majd most

Létrehozva
Az NB II-es szakadék szélén álló DVTK ma itthon játszik. A Debreceni VSC-t fogadja a DVTK.

A labdarúgó NB I 30. fordulójában, szombaton 19.30-kor DVTK – Debreceni VSC meccset rendeznek Diósgyőrben.
A hajdúsági együttes jelenleg a 3. helyen áll a tabellán, annak ellenére, hogy a legutóbbi négy meccsükön nem tudtak nyerni. A DVTK pedig február 8-a óta kieső helyen tanyázik, a 11., köszönhetően annak, hogy a legutóbbi négy bajnokiját egyaránt elveszítette, illetve, hogy sorozatban hét meccs óta nyeretlen. A piros-fehérek legutóbb február 14-én szerezték meg a győzelemért járó 3 pontot, a Paksi FC otthonában, hazai környezetben pedig 2025. december 6-án diadalmaskodtak, a Nyíregyháza SFC ellen, az ezt követő hat diósgyőri meccsen viszont nem sikerült nyerniük.

Kép
Pető Milán Fotó: DVTK
Pető Milán a DVTK legutóbbi meccsén gólt szerzett. Fotó: DVTK

A DVTK legutóbb

A DVK legutóbb a bajnoki címvédő, Ferencvárosi TC vendége volt, és azok után, hogy az első félidőt követően még vezettek Pető Milán góljával, a vége az lett, hogy a hazai csapat nyert 3-1-re. 
– Az első félidő jól nézett ki, ott kompaktak voltunk. A védekezés is jól ment, helyzete sem nagyon volt a Fradinak. A második játékrészben, miután megkaptuk a gólt, utána kicsit összeesett a csapat a koncentrációban, azt mindenképp javítani kell, hogy a jövőben ne legyen ilyen. Viszont az első félidei védekezés az mindenképpen pozitívum. Ott sikerült megszereznünk a vezetést. Védekezésben meg végig megvoltunk. Lehetett volna több lehetőségünk kontrából, csak azokban mindig volt benne valami hiba – nyilatkozta a Miskolc Televízió stábjának Pető Milán, a DVTK fiatal támadója, aki arra a felvetésre, hogy ebben a kilátástalan helyzetben, milyen utat járnak, így felelt: – Nem nézünk most sehova, csak előre, megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a maradék meccsekből. Aztán majd eldől, hogy mi lesz. Mindenki teszi a dolgát, egyáltalán nem lehet látni egy emberen sem, hogy egy percre is feladta volna. De szerintem, aki ilyen szinten játszik, annak nem is szabad ezt megengednie, és a többieknek sem szabad, hogy megengedjék ezt egy játékosnak vagy kettőnek, azt, hogy esetleg feladja.

Kép
Pető Milán Fotó: DVTK
Pető Milán szerint a végsőkig kell harcolnia a DVTK csapatának. Fotó: DVTK

A DVSC elleni meccsről

A beszélgetés során szóba került a Debreceni VSC elleni bajnoki is. 
– Az idei évben, az első meccsen, amikor ellenük játszottunk, akkor ott is nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Ám az is kicsúszott a kezünkből. Sok ilyen meccs volt ebben a félszezonban, de dolgozni kell rajta végig, és a végsőkig kell harcolni – idézte fel a január 25-i, Debrecenben kétgólos előnyről 3-2-re elvesztett bajnokit a fiatal csatár, majd a mostani ellenfélről szólva így folytatta: – Kombinatív játékot játszanak sok passzal. Egy jó csapatról van szó, jó játékosok vannak ott, figyelni kell mindenkinek együtt kell harcolni ellenük, és akkor szerintem sikerülhet, amit szeretnénk.

Kép
Pető Milán Fotó: DVTK
Pető Milán szavai szerint mindegy hogy hogy, de a lényeg az, hogy nyerjen a DVTK. Fotó: DVTK

Csak a győzelem

A DVTK-nak csak a győzelem adhat reményt, mert szélsőséges esetben, amennyiben ma nyerni tud a tabellán előttük álló MTK Budapest a Kisvárda MG-t fogadva, a Diósgyőr pedig nem szerez pontot, ez esetben biztossá válhat a kiesés az NB II-be. 
– Mindegy, hogy hogy csak a végén nyerjünk. Teljesen mindegy a forgatókönyv az a lényeg, hogy a végén mi nyerjünk, nem gondolunk másra – mondta Pető Milán, aki arra a felvetésre, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet, amit kezelni kell, így reagált: – Én nem mondanám, hogy ez extra nehézség, aki itt játszik, annak erre föl kellett készülnie. Egy pillanatig se szabad, hogy bármit is befolyásoljon, hogy ilyen helyzetben van a csapat. Mindenkinek magára meg a csapatra kell koncentrálnia a meccseken is. Nem szabad, hogy ez befolyásoljon bárkit is.

Várható kezdő

A DVTK várható kezdőcsapata: Sentic – Szakos, Szatmári, Tamás M., Bokros – Vallejo, Esiti (Holdampf) – Macsó, Bényei, Pető – Colley.

Címkék

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.