Ugrás a tartalomra

Eredményhirdetéssel és gálahangversennyel zárult a Miskolci Nemzetközi Gitárverseny

Létrehozva
Nemzetközi gitárversenyt hirdetett meg a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara, amelyre ifjú művészek és a klasszikus gitár szakos hallgatók jelentkezését várták.
Kép
Miskolci Nemzetközi Gitárverseny díjátadó a Zenepalotában
Bemutatkoztak a fiatal tehetségek. Fotó: Mocsári László

Az V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál egyik kiemelt eseményeként rendezték meg a Miskolci Nemzetközi Gitárversenyt, amely idén is rangos nemzetközi mezőnyt vonzott a városba. A megmérettetésre nyolc országból érkeztek fiatal gitárművészek, akik több fordulóban bizonyították tehetségüket, szakmai zsűri előtt.

A programsorozat csúcspontja a vasárnap esti záró gálahangverseny volt, ahol a közönség már a kiválogatott legjobb produkciókat hallhatta. A koncert egyben az eredményhirdetés helyszíne is volt, itt adták át a Zenepalotában a díjakat, és léptek fel a verseny győztesei.

Preview Image
Lapozz bele a galériánkba is!

A gitárverseny nemcsak szakmai megmérettetés, hanem koncertélmény is egyben, amely jól illeszkedik a fesztivál céljához, hogy a fiatal tehetségek bemutatkozzanak, miközben nemzetközi szinten is erősítik Miskolc kulturális hírnevét.

A versenyt három korcsoportban írták ki:
- 17 évesek,
- 17-23 évesek, 
- 23 év fölöttiek.

Kép
Miskolci Nemzetközi Gitárverseny díjátadó a Zenepalotában

A versenykiírás szerint a zeneszámokat fejből, kotta nélkül kellett előadni, azokat azonban a zsűrinek be kellett mutatni, amelynek szakértő tagjai így tudták, mit kell hallaniuk a prezentációban. Továbbá, az első és a második fordulóban előadott darabok nem egyezhettek meg.

A kétnapos, egész hétvégés rendezvény célja továbbá a szakmai fejlődés elősegítése és a nemzetközi kapcsolatépítés előmozdítása volt. Természetesen a színvonalas versengésen és a minőségi szórakozáson túl.

Kép
Miskolci Nemzetközi Gitárverseny díjátadó a Zenepalotában

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.