Ugrás a tartalomra

A nap is mosolygott a Miskolci Termelői Napra

Létrehozva
Ahogyan az lenni szokott, volt itt minden a termelői napon, lekvártól a szőttesekig, és már néhol a tavaszi idény friss zöldségei is megjelentek a standokon.
Kép
Termelői Nap a Városház téren
Mi szem, szájnak ingere. Fotó: Mocsári László

Ezen a vasárnapon sem csalódott, aki kilátogatott a Miskolci Termelői Napra, hiszen a szép időn túl, számtalan termékkel vagy terménnyel lehetett gazdagabb. Az árusokon nem múlt a siker, hoztak portékát szép számmal, a havi rendszerességgel megrendezett vásárra.

Preview Image
Lapozz bele a galériánkba is!

Most is, mint az megszokott, jellemzően őstermelők és házi manufaktúrák árusították termékeiket. A paletta széles skálán mozgott, a lekvároktól, szörpöktől kezdve a kézműves sajtokon át egészen a textil termékekig szinte minden megtalálható volt a standokon. Folyamatosan bővül a kínálat az idényjellegű zöldségekkel, gyümölcsökkel is, de aki nem enni csak venni szeretett volna valamit, azok sem mentek haza üres kézzel, mert a különböző horgolt ajándéktárgyaktól a selyem dekorációkig találhatott magának való érdekességet.

Kép
Termelői Nap a Városház téren

Egyre népszerűbbek például az újrahasznosított alapanyagokból készült használati eszközök és ruházati cikkek is. Több standnál pedig termék kóstolásra is lehetősége nyílt az érdeklődőknek. 
A szervezők törekedtek arra, hogy minél szélesebb skálán kínálják az árusok a minőségi termékeiket. A mai alkalmon különlegességként 9 és 12 óra között csodálatos hárfa aláfestő zenét is hallgathattak a vásározók.

Címkék

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.