Ugrás a tartalomra

Fontos időszak következik a miskolci családok életében

Létrehozva
Közeleg az a néhány nap, amely sok miskolci kisgyermek életében az első nagy lépést jelenti.
Kép
Nyílt nap az Avastető Tagóvodában. Fotó: Osztie Tibor
Közeleg az a néhány nap, amely sok miskolci kisgyermek életében az első igazán nagy lépést jelenti. Fotó: illusztráció/Osztie Tibor

Jelentős mérföldkőhöz érkeznek azok a gyermekek, akik 2026. augusztus 31-éig betöltik harmadik életévüket, hiszen óvodakötelessé válnak. A fiatalabbak – akár már 2,5 éves kortól – szintén felvételt nyerhetnek, amennyiben az adott intézményben marad szabad férőhely.

A szülők a jelentkezési lapon három óvodát jelölhettek meg. Az intézmények elsősorban a körzetükhöz tartozó gyermekeket veszik fel, ugyanakkor előnyt jelenthet, ha a gyermek testvére már oda jár, vagy ha a szülő a közelben dolgozik. A jogszabályok értelmében a szülők – gyermekük adottságait, képességeit, érdeklődését, valamint saját vallási, világnézeti meggyőződésüket és nemzetiségi hovatartozásukat figyelembe véve – szabadon választhatnak óvodát.

A beiratkozás a kiválasztott intézményben történik.

Deli Emese, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) megbízott vezetője elmondta: április 21. és 23. között naponta 8:00 és 17:30 között várják a szülőket.

Beiratkozáskor a következő dokumentumokat kell magukkal vinni:

  • a gyermek személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány (ennek hiányában születési anyakönyvi kivonat),
  • a gyermek lakcímkártyája,
  • a szülő személyazonosító és lakcímet igazoló okmányai,
  • az óvodai jelentkezési lap (amely a helyszínen is kitölthető).

Ha tehetik, a szülők vigyék magukkal gyermeküket is, így lehetőség nyílik arra, hogy együtt ismerkedjenek az óvodai környezettel.

A beiratkozás gyors ügyintézés: mindössze két nyilatkozat kitöltése szükséges.

Fontos tudni, hogy aki nem íratja be gyermekét időben óvodába, szabálysértést követ el.

A benyújtott jelentkezések alapján a felvételről vagy elutasításról legkésőbb 2026. május 23-ig értesítik a szülőket.

További információk és a szükséges adatlapok elérhetők Miskolc város honlapján (www.miskolc.hu), valamint a MIÓVI weboldalán (www.miovi.hu).

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.