Ugrás a tartalomra

Meghirdette az önkormányzat a nyári táborokat

Létrehozva
A Miskolci Kulturális Központ által szervezett önkormányzati nyári táborokba több turnusban, egész nyáron várják a gyerekeket.
Kép
A napközis táborok mindig népszerűek. Fotó: Mocsári László (illusztráció)

A szervezők több turnusban egészen augusztus végéig készülnek izgalmas programokkal. Kutyás, táncos és színjátszó foglalkozásra is várják a gyerekeket nyáron. De lesz mesterségem címere, jóga és média műhely is, ahol az Miskolci Kulturális Központ munkatársai, valamint a média területén dolgozó szakemberek mutatják be, milyen egy igazi forgatáson dolgozni, valamint, hogyan működik az online média.

Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere a Miskolc Televízió kérdésére elmondta, ezen a nyáron is a fejlődésről, a szórakozásról és a játékról szólnak az önkormányzat által szervezett táborok. Az egyik legnépszerűbb program volt a színjátszótábor, amelyet idén is meghirdettek, foglalkozásvezetője a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Fandl Ferenc lesz. A menedzser hangsúlyozta, ez nem egy tipikus színészképző program lesz, azoknak a jelentkezését is várják, akik egyszerűen csak szeretnének nagyobb önbizalommal mutatkozni, beszélni, szerepelni mások előtt, legyen az akár csak az osztály is egy feleléskor.

Kép
tamaskrisztian-5.jpg
Tamás Krisztián Fotó: BI

- Drámapedagógiával, dramatikus játékokkal segíti a gyerekeket Fandl Ferenc színművész abban, hogy nagyobb legyen az önbizalmuk, ez például ahhoz is fontos lehet, hogy az iskolában jól szerepeljenek akár egy felelésnél. Nem mindenkiből lesz színész, hogyha a színjátszó táboron részt vesz – mutatott rá.

A színjátszó tábor programjában improvizációs játékok, kreatív gyakorlatok, jelenetkészítés, beszédtechnika, és színdarabkészítés is terítékre kerül.

A számos tematikus tábor között lesz többek között kutyás, táncos és média műhely tábor is. A mesterségem címere táborban pedig különböző szakemberek tartanak majd foglalkozásokat, bemutatva a saját szakterületüket. Így a fiatalok, jóval a pályaválasztás előtt láthatják, mivel foglalkozik egy rendőr, egy tűzoltó vagy akár egy pék.

Tamás Krisztián külön felhívta a figyelmet az idén először megszervezett médiás táborra, ahol miskolci szakemberek avatják be az ifjúságot az újságírás, a televíziózás és általában a média működésének rejtelmeibe.

A tábort azoknak a gyerekeknek ajánlják, akiket érdekel a hagyományos és a digitális média világa, a fotózás, a podcast készítés vagy a közösségi média. Kipróbálhatják, milyen egy igazi forgatáson dolgozni, és azt is megismerhetik, milyen digitális eszközöket használnak a szakemberek. A tábor során betekintést nyerhetnek a modern tartalomgyártás kulisszái mögé. Megtanulhatják, hogyan készül egy izgalmas videóriport vagy kisfilm, hogyan használhatják kreatívan a kamerát és a fényt. Megnézhetik belülről, milyen egy igazi stúdió.

A program során dolgoznak csapatban, kipróbálják magukat riporterként, operatőrként és szerkesztőként is. Inspirációt meríthetnek sikeres alkotóktól, például a YouTube világából, és beszélgetnek majd arról is, hogyan működik a mai online média.

A kulturális menedzser hangsúlyozta, hogy az izgalmasabb tematikájú táborokra gyorsan elfogynak a helyek.

Preview Image

A nyári napközis táborokat június 29-től, augusztus 14-ig rendezik. A szervezők több turnusban készülnek izgalmas programokkal.

– A táborok gyakorlatilag egésznaposak, tehát a szülők nagy segítségére, 8-tól 16 óráig, munkaidőben segítünk nekik, hogy a gyerekeket tudják hova tenni a nyári szünetben. A táborok ára természetesen magában foglalja az ellátást, a napi háromszori étkezést is – egészítette ki Tamás Krisztián.

A különböző programokra több száz gyereket várnak. A táborokról bővebben a Miskolci Kulturális Központ honlapján és közösségi médiafelületein tájékozódhatnak az érdeklődők.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.