Ugrás a tartalomra

Az elődöntő döntő ütközete

Létrehozva
A DVTK HunTherm újabb hazai bajnokit játszik. A Sopron Basket csapatát fogadja a DVTK HunTherm, a fináléba jutásról döntő találkozón.

Harmadszor is összeméri erejét a DVTK HunTherm és a Sopron Basket, szombaton 17:00-tól a DVTK Arénában. A női kosárlabda NB I elődöntőjében, a két nyert mérkőzésig tartó csata 1-1-re áll, mert a Diósgyőr is nyert hazai környezetben, és a Sopron is, így a mostani összecsapás dönt arról, hogy melyik csapat lesz az NKA Universitas Pécs ellenfele a jövő hét közepén kezdődő bajnoki döntőben.

Kép
fotó: Mocsári László
Lelik Réka jó teljesítménye is kellene a DVTK HunTherm sikeréhez. Fotó: Mocsári László

A DVTK HunTherm edzője

– Az bosszant a soproni meccsel kapcsolatban, hogy ha észnél vagyunk az első negyedben, és nem követünk el 2-3 védekezési hibát, amiből gólokat kaptunk, akkor még nagyobb különbségű lett volna az előnyünk, 10 perc játék után. A Sopron a második játékrészre védekezést váltott, mi ezt rosszul reagáltuk le, belassultunk, és az az előny, amiért megdolgoztunk, a félidőig sem tartott. Teljesen más lett volna úgy belemenni a mérkőzés második félidejébe, hogy mi vezetünk. A meccs második felében pedig az valósult meg, amit Sopron szeretett volna – összegezte a szerdai vereséget Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője, aki a sérülés miatt kiesett két játékosáról, Paula Ginzóról, és a Kathryn Westbeldről is szót ejtett. – Ritkán fordul elő, hogy ugyanarról a posztról egyidőben essen ki két játékos, ez most nálunk megtörtént. Az a két játékosunk sérült meg, aki az átmenetekben a legyorsabban futott, és meg tudtuk velük szervezni a gyors indításos kosarakat. Kiesésük ellenére maradunk ennél a harcmodornál, agresszív védekezésre lesz szükség, szerzett labdákra, gyors indításos gólokra, illetve az öt az öt elleni játékban kell egy kicsit több tudatosság, meg kell teremteni a folyosókat, a gyűrű alatti passzokhoz meg kell találni a helyet. Szerdán hiányoztak nálunk az egyéni jó teljesítmények, bízom benne, hogy ez most másképp lesz, illetve abban is, hogy a hazai közönség bele tud hajszolni minket a győzelembe, és a döntőbe jutásnak örülhetünk a nap végén. Fontos lesz, hogy hogyan kezdjük a meccset, hogy megadjuk az alaphangot. A Sopron a második meccsre sokat váltott, magas szerkezettel játszottak, ez ellen is gyakoroltunk dolgokat, de az biztos, hogy jobban kell dobnunk, mint az előző meccsen, és védekezésben is aktívabbnak, agresszívebbnek kell lennünk.

Ez is érdekelhet

SPARSE Plus nemzetközi konferencia a Miskolci Egyetemen külföldi művészekkel
MiskolcKultúra
Európa számos országából érkeztek a Miskolci Egyetem nemzetközi konferenciájára művészek, kulturális szakemberek és kutatók, akik az elmúlt években azért dolgoztak, hogy a minőségi színház és előadó-művészet a kisebb, vidéki közösségekhez is eljusson.
Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.