Ugrás a tartalomra

A csikócsapat nagy ugrása

Létrehozva
A DVTK NB I-es focicsapata bajnokit játszott. A Kisvárda MG vendége volt a DVTK.

A labdarúgó NB I 31. fordulójában, szombaton kora délután a Kisvárda MG otthonában szerepelt a DVTK csapata. A piros-fehérek új szakvezetője, Takács Péter alaposan megváltoztatta az egy hete a Debreceni VSC ellen, hazai környezetben, még Nebojsa Vignjevic vezetőedző irányításával 5-0-s vereséget szenvedett csapat kezdőjét, annyi ember hagyott meg, amennyit a szabolcsi gárda cserélt, az előző fordulóban az MTK Budapest otthonában elszenvedett 2-1-es vereséghez képest. Négyet.
A DVTK esetében ez azt jelentette, hogy mindössze Szatmári Csaba, Tamás Márk, Holdampf Gergő és Pető Milán maradt meg hírmondónak. Összesen nyolc magyar játékos kapott helyet a kezdőben, akik között öt olyan fiatal volt, a már említett Pető Milán mellett Szakos Bence, Demeter Milán, Bánhegyi Bogdán és Nazar Kovalenko, akik a fiatal perceket gyűjthették a DVTK-nak, hogy a klubnak legyen esélye elérnie az évad előtti 7000 perces vállalását, és az utánpótlás megkaphassa a több mint 1 milliárd forintos támogatást.
Érdekesség, hogy utóbbi két játékos, Bánhegyi Bogdán és Nazar Kovalenko ebben az évadban először kapott lehetőséget a diósgyőri csapatban, és ezzel ők lettek az évad 37. és 38. játékosai a DVTK NB I-es szezonjában. Utóbbi futballista, az ukrán 19 éves középpályás egyike volt azon három játékosnak, aki a hétközben csatlakozott az élvonalbeli kerethez, további két saját nevelésű fiatallal, Kiss Bálinttal, valamint Varga Hunorral együtt. Ők ketten a kispadra kerültek.
A DVTK 32 fős keretéből nem volt meccskeretben négy légiós: a horvát Karlo Sentic, a dán Marco Lund, a francia Yohan Croizet és a horvát Ante Roguljic. Hiányzott négy sérüléssel bajlódó futballista, Kecskés Ákos, Mucsányi Márk, Komlósi Bence, Szlifka Zsombor, illetve a fiatal kapus, Tuska Bálint.

Kép
Kisvárda MG - DVTK Fotó: Homoky György
A DVTK kezdőcsapatában öt fiatal játékos kapott helyet. Fotó: Homoky György

A DVTK büntetője

A DVTK-nak nem csak az összeállítása, a felállása is megújult, három belső védővel játszott a csapat.
A 17. percben Ridwan Popoola lökte fel Aboubakar Keitát, a játékvezető orra előtt, ám a sípos ember tovább engedte a játékot, így a hazai futballista kapura lőhetett, Bánhegyi Bogdán pedig szögletre tolta a kapu jobb alsó sarka felé tartó löketet. 
A 22. percben viszont vezetést szerzett a hazai együttes, a kisvárdai térfelén labdát vesztett a DVTK. Marko Matanovichoz került a játékszer, aki megindult a vendégek kapuja felé, és 40 méteres vágtája végén, a kaputól 11 méterre a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). 
A 33. percben Lamin Colley és Aleksandar Jovicic akadt össze a hazai 16-oson belül, a VAR-vizsgálat perceken át tartott, a játékvezető is visszanézte videóról az esetet, és végül 11-est ítélt. A büntetőt Pető Milán végezte el, aki a kapu jobb oldalába lőtt (1-1).
Az első félidő hosszabbításában Bogdán Melnik fejelt össze Demeter Milánnal, emiatt a diósgyőri játékost le kellett cserélni, helyette egy újonc, a 18 éves Kiss Bálint állt be. Az új fiú a védelem jobb oldalára érkezett, ahonnan Szakos Bence ment át a balra.

Kép
Takács Péter, DVTK Fotó: Homoky György
A DVTK csapatát ezen a meccsen irányította először Takács Péter vezetőedző. Fotó: Homoky György

Újabb DVTK találat

A második félidő elején vezetést szerzett a DVTK: az 54. percben Nazar Kovalenko a kezdőkörből remekül indította Lamin Colleyt, a támadó középen elnyargalt, majd 14 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1-2).
Az 58. minutában Bogdán Melnik lövését védte a másik Bogdán, Bánhegyi, nem sokkal később Ridwan Popoola kísérletét is hárította a DVTK kapusa.
A 77. percben Pető Milánnak a 16-osról eleresztett lövése vágódott vissza a mezőnybe a bal oldali kapufa és a felső léc találkozásáról. A 81. percben Mananga Mbocknak is volt egy kapufája, a jobb oldali oszlopot találta el. 
A fegyelmezetten játszott DVTK nyolc nyeretlen meccs után örülhetett ismét a győzelemnek.

Kisvárda MG – DVTK 1-2 (1-1)
Kisvárda, 1486 néző. V.: Hanyecz (Albert I., Buzás).
Kisvárda MG: Popovics – Cipetic, Radmanovac, Jovicic, Oláh B. – Szőr, Popoola – Matanovic, Melnik, Soltész D. – Novothny. Vezetőedző: Révész Attila. 
DVTK: Bánhegyi – Szakos, Szatmári, Tamás M., Bárdos, Demeter M. – Holdampf – Kovalenko, Keita, Pető – Colley. Vezetőedző: Takács Péter. 
Csere: Demeter M. helyett Kiss B. a 45+3., Soltész D. helyett Molnár G. a 46., Cipetic helyett Bíró a 66., Novothny helyett Balogun a 66., Jovicic helyett Chlumecky a 66., Keita helyett Esiti a 72., Szőr helyett Mbock a 74., Holdampf helyett Galántai a 82., Pető helyett Macsó a 82., Kovalenko helyett Bényei a 82. percben.
Sárga lap: Keita a 15., Jovicic a 37., Esiti a 73., Molnár G. a 90. percben.
Kiállítva: Molnár G. a 90. percben.
Gólszerző: Matanovic (1-0) a 22., Pető, 11-esből (1-1) a 38., Colley (1-2) az 54. percben.

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.