Ugrás a tartalomra

Pakusza Zoltán szerint jár az esélyteremtési illetmény a dolgozónak

Létrehozva
Az önkormányzati képviselő leszögezi hétfői közleményében, hogy ezt jogerős ítélet mondja ki.
Kép
pakusza_zotlan_sajtotajekoztato_250722_web_hcs-2.jpg (257.28 KB)
Horváth Csongor archív felvétele a képviselőről

"Már tavaly ősszel kértem a miskolci városvezetést, hogy fizessék ki az esélyteremtési illetményt a miskolci óvodákban nevelést, oktatást segítő dolgozóknak, tehát a dajkáknak, pedagógiai asszisztenseknek is azokban az intézményekben, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók száma magas" - fogalmaz hétfőn kiadott közleményében a Mi Hazánk önkormányzati képviselője.

A politikus felidézi: egy 2023-as törvényben ugyanis ez szerepel és ezt a pénzt "sem az előző Veres Pál vezette, sem a mostani városvezetés nem fizette ki"

Mint mondja, "néhány hete pedig jogerős bírósági ítélet is van erről, ugyanis az egyik dolgozó beperelte a MIOVI-t és a bíróság másodfokon jogerősen kötelezte az intézményt a pénz kifizetésére".

- Azt gondolom, ezek után egyértelmű a helyzet: ez a pénz jár az említett munkavállalóknak. Felszólítom tehát a városvezetést, amely eddig a számomra adott válaszaiban arra hivatkozott, hogy jogilag nem jár ez a pénz, hogy ne jogászkodjanak, hanem fizessék ki a dolgozóknak jogosan járó plusz juttatást - zárja közleményét Pakusza Zoltán.

Ez is érdekelhet

Szeles időnk lesz, jöhet pár zápor, zivatar
Miskolc
Itt van az ősz, itt van újra?
Fontos változás a forgalmi rendben a 26-oson – erre figyeljen!
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?